Archive for Gyermekkönyvtár

Új könyveink

Szabó Borbála: Mozdulj rá! : Mozgással kísért vers- és mondókagyűjtemény

Mozdulj rá! - szólít fel a szerző ezzel a vidám rajzos mondókagyűjteménnyel. Mozdulj, indulj, hogy ügyesedj, hogy jobb legyen a közérzeted, de mozdulj azért is, hogy segíts felnőttként annak, akinek ez a mozgás, az összerendezett, harmonikus mozdulatok sora még nem sajátja.
Segíts a mondókák melletti rövid instrukciók alapján abban, hogy minden gyermek szükséglete legyen ez a tevékenység.
A nagy tapasztalattal rendelkező gyógypedagógus szerző sokéves gyűjtésből ad egy csokorra valót mindazoknak, akik szívesen tanítgatják egészséges, vagy speciális nevelési igényű gyermekeiket, tanítványaikat. (Kissné Haffner Éva gyógypedagógus)

Gállné Gróh Ilona: Ringató : Énekeljünk és játsszunk a legkisebbekkel!

“Énekeljünk és játsszunk a legkisebbekkel!” - szól a könyv alcíme. A Ringató foglalkozások élményeiből született ez a könyv, amely felnőtteknek íródott. Szülőknek, nagyszülőknek, gondozónéniknek, óvónéniknek. Bőséges gyűjtemény, mindenki talál benne kedvére valót. Belekerült néhány olyan magyar népdal is, amit szívesen énekeltünk a foglalkozásokon az anyukákkal, de talán van, aki azt gondolja: nahát, ez nem gyerekdal! Mégis itt van, mert szerettük, mert szép, mert jó ezeket is elénekelni. CD-segédanyaggal a daltanuláshoz!

Megjegyzések

Új könyveink

F. Ludman Edit: Lizinka és Vinka : Varázslatos vakációk

Fruzsina és Zsombor a vakációkat nagymamájuknál töltik, ahol mindig mesébe illő dolgok történnek velük.
Találkoznak két barátságmanóval, Lizinkával és Vinkával, majd Ánizscsillaggal, az álommanóval, akikkel fantasztikus kalandokba keverednek. Eljutnak az Ezer virág mezejére, Tündérországba, a Boszorkányok földjére, a Manóvölgyi Szurdokerdő rejtekébe, a Kristálytóhoz.
Útjuk során kedves állatokkal, manókkal, tündérekkel találkoznak. Kiderül, sikerül-e túljárniuk a boszorkány, Mormónia, valamint a gonosz gork, Tépex eszén, hogy elérhessék céljukat.
F. Ludman Edit meséjét Fazekas Fanni rajzai teszik még izgalmasabbá.

Tornai Helga: Szerelem made in Italy (Pöttyös könyvek)

Egy nap eltűnik a nagymama. Lehetséges, hogy elrabolták? Vagy talán megszökött a szerelmével? Egyáltalán létezik szerelem hatvanon túl is? Olaszországban minden megtörténhet…

Ádám Valérián: Csángó mesék

A kötet olyan mesés csángóföldi utazásra hívja az olvasót, amely moldvai falvak során vezet végig. A csángó néphagyományban gyökerező mesék, mondák, legendák Pusztina, Gorzafalva, Szabófalva és más csángó települések elnevezéséhez kötődnek. A nép ajkán élő, naiv történeteknek Szent Péter, Szent István és Hunyadi Mátyás éppolyan mesebeli szereplője, mint az egyszeri csángó parasztember vagy a csíksomlyói zarándokok.
A kötetbe rendezett, átdolgozott mesékből megismerhető a keresztszülők kiemelt szerepe a családban, a családfahímzés művészete, a leírásokból pedig elénk tárul a moldvai táj varázslatos szépsége.

Disney Enterprises. Matuka titkos élete (Verdanimációk)

Tudtad, hogy Cimbi, vagyis Matuka régen egy heavy metál banda sztárja volt? Szinte hihetetlen, hogy egy időben Tokió Matu-szannak hívták, mert megnyert egy utcai versenyt! Arról nem is beszélve, hogy egyszer összefutott egy igazi földönkívülivel. Elképesztő sztorijaiból most erről a háromról olvashatsz a könyvben.

Honfi György: Sakk példatár kezdőknek : Alapmattok, egyszerű mattok

Kezdő sakkozók számára készített kiadvány, hogy megismerhessék a sakkjáték alapját képező mattadás legegyszerűbb formáit.

A mi világunk : Fiatal felfedezők atlasza

A fiataloknak, diákoknak készült kötet szórakoztatóan, könnyen érthetően, több mint 500 színes illusztrációval nyújt átfogó ismereteket világunkról: földrészekről, országokról, népekről, városokról, állatokról, a világ természeti csodáiról és épített kincseiről. Fedezzük fel együtt a világot!

Megjegyzések

Új könyveink

Csukás István: A Nagy Ho-ho-ho-horgász nyáron

Ismét egy rég várt szenzáció. Ho-ho-ho-hó! Nemcsak nézhető, olvasható is. Gyerekek és felnőttek kedvencének, a Nagy Ho-ho-ho-horgásznak legújabb kalandjaival ismerkedhetünk meg e könyvben. Vajon mit csinál hősünk nyáron? Csukás István, a páratlan népszerűséget elért Kossuth-díjas író Süsü, Pom-pom, Sün Balázs és számtalan kedves, régi barátunk megálmodója e kedvesen csipkelődő történetekben kétbalkezes, ám kitartó hőse segítségével nemcsak a gyerekarcokra lop mosolyt, hanem a felnőttszívekben szunnyadó, romlatlan játékosságot is felébreszti, Sajdik Ferenc immár klasszikusnak számító rajzai segítségével. Mindannyiunk örömére.

Kiss Ági: Az igazi meglepetés

Merlin nem az a fajta nyuszi volt, aki szerette a meglepetéseket. Nem vágyott kalandokra és nem akart új helyeket felfedezni. Akkor volt a legboldogabb, amikor egyik napja pontosan ugyanúgy telt, mint a másik. A gazdája, Ági úgy gondolta, Merlin magányos és szomorú, ezért megajándékozta egy vidám társsal: egy pajkos kiscicával. A nyuszi egyáltalán nem örült a meglepetésnek.
A következő reggelen aztán szőrmeresztő kalandok sorozata kezdődött. A két kis kedvenc olyan eseményeket élt át, amiknek Merlin addig a gondolatától is borzongott, nemhogy még rész is vegyen bennük. És mégis… ahogy utólag visszaemlékezett az izgalmakra, szokatlan, kellemes érzés töltötte el. Ez volt számára az igazi meglepetés.

P. C. Cast: Az éjszaka háza
5. kötet: A préda

Zoey és barátai a föld alá kényszerülnek, ahol Kalona és a Hollómások nem érhetik el őket. Ám az élet az alagutakban sem veszélytelen, a vörös vámpírjelöltek ugyanis korántsem olyan barátságosak, ahogyan azt Stevie Rae állítja. Egy balszerencsés találkozás Heath-szel aztán új fordulatot ad az eseményeknek, és Zoey-nak nem marad más választása, mint visz-szatérni az Éjszaka Házába, pedig jól tudja, hogy az egyre nagyobb hatalommal rendelkező Neferet végezni akar vele…
„Hirtelen felgyorsultak az események. A szörnyeteg elrugaszkodott a fától, én pedig abban a pillanatban előrelendültem. Láttam, hogy Heath meghúzza a ravaszt, és hallottam a fegyver fülsiketítő dörrenését, a Hollómás azonban emberfeletti sebességgel mozgott. Kitért a lövés elől, és a golyó csak az üres levegőt döfte keresztül, mielőtt belefúródott volna a jégpáncéllal borított fa egyik ágába. Ahogy a lény Heath felé repült, láttam, hogy éles karmai begörbülnek, és eszembe jutott, hogy egy ilyen szörnyeteg még szellemalakban is majdnem elvágta a torkomat. Most, hogy a Hollómások teljesen visszanyerték a testüket, tudtam, hogyha nem találok ki valamit gyorsan, Heath meg fog halni.
A félelemtől és a dühtől sikoltva nekirohantam Heath-nek, és ledöntöttem a lábáról éppen abban a pillanatban, amikor a Hollómás odaért, így engem talált el helyette. Először nem éreztem fájdalmat, csak valami furcsa nyomást a bőrömön, amely a bal vállamtól kezdődött, és végighúzódott a mellkasomon egészen a másik vállamig. Az ütés erejétől megpördültem, és szembefordultam a Hollómással, amely elrepült mellettünk, majd rettenetes emberlábait letéve leszállt a földre.
Vérvörös szemei elkerekedtek a rémülettől, ahogy rám nézett.
– Nem! – rikoltotta borzalmas, földöntúli hangon. – Éllllve akar téged!”
A Préda az Éjszaka Háza-sorozat ötödik és eddigi legizgalmasabb darabja. Igazi véres csemege a vámpírok rajongóinak!

L. J. Smith: Vámpírnaplók
3., Tombolás

Elene: átváltozott, az iskola üdvöskéje azzá vált, amitől egykor rettegett, és amire egyben vágyott is. Stefan pokoli kínokat élt át Elena elvesztése miatt, és elhatározta, hogy egyszer s mindenkorra leszámol a bátyjával, Damonnel - kerüljön bármibe. De lassan kezd ráébredni, hogy talán nem a testvére az egyetlen és a legfőbb ellensége. Damon végre megkaparintotta Elenát. De megkeseríti-e a győzelmét az öccse iránt táplált bosszúszomj? Vagy sikerül szövetséget kötniük egy utolsó, nagy csata erejéig? Mindez kiderül a Vámpírnaplók harmadik kötetéből, ami a két vámpítestvérről és a közöttük örlődő lányról szól.

Jannie van Schuylenburg: Papírhajók (Színes ötletek) (Fortélyok ; 118.)

A tartalomból: Anyagok és eszközök, Ábra- és jelmagyarázat, Látványos papírhajók, Papírhajó, Evezős csónak, Vitorlás hajó, Motoros jacht, Kleopátra hajója, Vikinghajó, Kínai hajó, Komp, Vízibicikli

Vincze Eszter: Ékszerek Swarovski-gyöngyből (Színes ötletek) (Fortélyok ; 117.)

“Ebben a könyvben ötleteket adunk ahhoz, hogy Swarovski-gyöngyökből milyen ékszereket készíthetünk. Továbbá bemutatjuk, milyen gyöngyöket, kiegészítőket használhatunk ezekhez a különleges gyöngyökhöz. Az Alapfűzések című fejezetben részletesen ismertetjük a legközkedveltebb technikákat: peyote (mozaikfűzés), heringfűzés, befoglalás, így mindenki bátran hozzáfoghat a modellek elkészítéséhez. A Swarovski-gyöngyök igazán mutatóssá teszik az ékszereket, így azokat nemcsak hétköznapokon, hanem akár különleges alkalmakkor is viselhetjük.” (A szerző)

Megjegyzések

Új könyveink

Fiúmesék- Mesetár sorozat

A Mesetár sorozat első kötetében, a gyerekek kedvenc klasszikus meséi olvashatók élvezetes nyelvezetű adaptációban. A második (Kislánymesék) és harmadik (Fiúmesék) kötet kifejezetten lányos, illetve fiús meséket tartalmaz, hiszen óvodáskorban a gyerekek zöme már keresi önnön identitását, s hamar megfogalmazzák preferenciáikat, lányos és fiús elképzeléseiket. Ehhez az igényükhöz igazodik nemcsak a kötetek összeállítása, hanem a külsejük is: a kislánymesék borítója rózsaszín, a Fiúmeséké pedig kék. A Fiúmesék kötete 25 történetet tartalmaz két nagy fejezetben: Fabulák és Mesék (köztük egy aranyos kiskutya története is). Mindhárom kötet rendkívül kellemes formátumú és speciális kötészeti technikával készült.

Múmiák és pramisok - Tanuljon egyűtt gyermekével!

Földönkívüliek - Tanuljon együtt gyermekével!

Utazások a Föld körül - Tanuljon együtt gyermekével!

http://okptrend.hu/images/product/mini_Utazasok.jpg

Sivatagok - Tanuljon együtt gyermekével!

Háborúk - Tanuljon együtt gyermekével!

Az Első enciklopédiám sorozat kötetei élvezetes ismeretszerzést nyújtva nevelik rá a gyerekeket, milyen izgalmas időtöltés lehet a játékos tanulás. Ez nagy segítséget jelent a későbbiekben, hiszen a modern, változó világ megköveteli a folyamatos tanulást, fejlődést, és ennek a világnak sokkal könnyebb megfelelni, ha valaki nem tehernek, hanem szórakoztató kihívásnak fogja fel a tanulást. Az ismeretek feldolgozását megkönnyítik a gyerekek figyelmét felkeltő, szemléletes, színes képek és ábrák. Azt ajánljuk, a szülő gyermekével együtt forgassa a köteteket, és beszéljék meg az olvasottakat. A közös, játékos, vidám tanulás értékes lehetőség a szülő-gyermek kapcsolat mélyítésére, mely egyben megkönnyíti a gyermek számára az ismeretszerzést.

Erdély története - 100 állomás-100 kaland sorozat

Mikor hagyták el a rómaiak Daciát? Hol verték le a pogányokat Kinizsi Pál acélba bújt ördögei? Miért hívták kurucfejedelemnek Rhököly Imrét? Ki adományozott földet a harcokban jeleskedő hajdúknak? Hogyan tíntotta meg a fiát lovagolni Wesselényi Miklós? Miért kapta Erdély a Tündérország elnevezést? Honnan származtatják magukat a furfangos székelyek? Miért nevezetes Erdély történetében a hetes szám? Ki tartotta magát a “Kárpátok Géniuszának”? Melyik erdélyi tudósról neveztek el krátert a Holdon? Kíváncsi vagy a válaszokra? Akkor utazzunk együtt Erdély történetének izgalmas korszakaiban! 100 állomáson 100 kalandban lehet részed! S miközben bepillantást nyersz Erdély történelmének érdekfeszítő eseményibe, a magyarok, a székelyek, a szászok és a románok életébe, a kvízkérdésekkel tesztelheted tudásodat.

Megjegyzések

Új könyveink

Reich Pál: Palimesék

A mesék világában az a szép, hogy a fantázia birodalmának eseményei szabadon keveredhetnek a való életben tapasztaltakkal. Az eredmény egy olyan csodavilág, melyben a beteg erdei állatok orvosa egy manó; egy kislány gyűrűjét egy különleges képességekkel megáldott vakond segít megkeresni, vagy éppen egy szemtelen tolvaj vidra kerül mulatságos kalamajkába a halőrrel és kutyájával. Azonban ebben a kötetben a jórészt verses formában megírt nyolc kedves történet mindegyike szerencsésen végződik, és a jó mesékhez illően tanulsággal is szolgál.

Harry Horse: Kisnyuszi elveszett

Kisnyuszit a szülinapján elviszik a vidámparkba, és szerinte ő elég nagy már, hogy egyedül is szórakozzon. Ám hirtelen sehol nem találja a mamáját…

Cathy Hapka: Shrek a vége, fuss el véle - Mesekönyv a mozifilm alapján

Egyszer volt, hol nem volt, túl az Óperencián Shrek boldogan élte mesébe illő életét meghitt családi mocsarában Fionával és három kis ogrebabájukkal. Hol van már az egykori félelmetes, bömbölő ogre? Shrek a régi, rettentő idők után sóvárog, ezért egyezséget köt az ármányos Rumpelstiltskinnel – és elveszíti Fionát. Vajon sikerül Shreknek visszaszereznie igaz szerelmét, vagy örökre oda a boldogsága?

Lukács Józsefné - Ferencz Éva: Itt a meleg, itt a nyár, mezítláb jár a madár

Ősztől őszig című négyrészes fejlesztő játékgyűjtemény-sorozatunk negyedik kötete a nyári témájú játékokat foglalja magába. Olyan játékokat gyűjtöttünk össze, amelyek valamennyi óvodai témát átölelik. Felfogásunk szerint az évszak-irányultság miatt a nevelésünk kerete a környezeti tevékenységrendszer. A tevékenységek tartalmát évszakonként rendezzük, az aktualitásokra figyelve. Ez a tervezési alap biztosítja a koncentrációt, lehetőséget ad az állandó ismétlésre, és kapcsolja az új ismeretet a régihez. Különösen igaz ez a visszatérő témák esetében: időjárás, növények és állatok, emberi munkák, közlekedés. Napi életünk így lesz természetes színtere a tanulásnak. Az itt található fejlesztő játékok a helyi óvodai nevelési programokban megjelenő nevelési területek megvalósítását egészíthetik ki. Gyűjteményünk ennek megsegítéséhez ad számos ötletet és játékot, amelyeket mi már kipróbáltunk és bátran ajánlunk. A játékos fejlesztések elsősorban a beszédet, a mozgást, azzal együtt a kognitív képességek kialakulását segítik elő. Mindezek egy témára épülnek, mindig ide térünk vissza vagy utalunk rá (eszközökkel, dalokkal, mondókákkal, helyzetekkel), a fejlesztések ilyen módon komplex formában történnek.

Megjegyzések

Új könyveink

Kislánymesék

A Mesetár sorozat első kötetében, a gyerekek kedvenc klasszikus meséi olvashatók élvezetes nyelvezetű adaptációban. A második (Kislánymesék) és harmadik (Fiúmesék) kötet kifejezetten lányos, illetve fiús meséket tartalmaz, hiszen óvodáskorban a gyerekek zöme már keresi önnön identitását, s hamar megfogalmazzák preferenciáikat, lányos és fiús elképzeléseiket. Ehhez az igényükhöz igazodik nemcsak a kötetek összeállítása, hanem a külsejük is: a kislánymesék borítója rózsaszín, a Fiúmeséké pedig kék. A Kislánymesékben olvasható 16 történet négy fejezetet alkot: Boszimesék, Tündérmesék, királyfis és hercegnős mesék.

Neil Morris: A benépesülő Amerika - (Történelem 13.)

A könyv rendkívül szép illusztrációk segítségével kalauzolja el olvasóit a 16. század elejétől a 18. század végéig az amerikai kontinensre. Kolumbusz és más utazók után európaiak sokasága kelt át az Atlanti óceánon, hogy gyarmatosítsák az újonnan felfedezett világot. Az északi területek meghódítása, a 13 gyarmat egyesülése, Latin-Amerika és Dél-Amerika legfontosabb területeinek a története jelenik meg a könyvben.

Ázsiai és afrikai birodalmak - (Történelem 14.)

Fedezd fel a kínai, japán, koreai, indiai, délkelet-ázsiai és afrikai birodalmakat a XV. század elejétől a XVIII. század végéig!

Az ipari forradalom - (Történelem 15.)

Tudj meg többet arról, milyen radikálisan változtatta meg az ipari forradalom a technológiát, a közlekedést, a kereskedelmet, a gazdaságot és a társadalmat!

Felvilágosodás és forradalom - (Történelem 16.)

Tudj meg többet a XVIII. századi Európáról a francia forradalomtól a tudományos forradalomig!

Nacionalizmus és romantika - (Történelem 17.)

Tudj meg többet a XIX. századi Európáról Bonaparte Napóleontól Olaszország egyesítéséig és a romantikus mozgalmaktól a találmányok koráig!

A birodalmak kora - (Történelem 18.)

Tudj meg többet az európai nemzetek XIX. századi és a XX. század eleji gyarmatbirodalmairól!

Megjegyzések

Új könyveink

Hana Doskočilová: Nagy mesekönyv : Zdenek Miler és a kisvakond

Ha azt hiszed, már mindent tudsz a kisvakondról, nagyot tévedsz! Hiszen még azt sem tudod, hogyan és mikor született. Ebben a képeskönyvben a kisvakond mindent elmond magáról. Kiderül, hogyan bújt elő Festőbátyó színes ceruzájából, miért került napellenzős sapka helyett ásó a kezébe, és milyen huncutságokkal bosszantotta rajzolóját, Zdeněk Milert. A kisvakond elmondja nekünk legkedvesebb történeteit lusta Grétáról, a kíváncsi kutyusról, Pókocska Fonócskáról vagy éppen a mesebeli nagyapóról. Egyik mesét követi a másik, bárcsak sose érne véget! Az összekötő szöveget írta és a történeteket újrameséli: Hana Doskočilová

Horváth László: Kutyabetegségek lexikona

Hogyan vigyázzon kutyája egészségére? Hogyan előzheti meg, miről ismerheti fel az egyes betegségeket? Mikor és hogyan ápolja kedvencét otthon, és mikor keresse fel az állatorvost? Mindezt megtudhatja a Kutyabetegségek Lexikona több mint 350 címszavából.

Megjegyzések

Új könyveink

Claudia Gray: Hourglass : Homokóra (Vörös Pöttyös könyvek)

Miután megmenekültek az Evernight Akadémiáról, a bentlakásos vámpíriskolából, ahol megismerkedtek, Bianca és Lucas a Fekete Keresztnél talál menedéket. Biancának titkolnia kell különös örökségét, máskülönben az életét kockáztatná a fanatikus vámpírvadászok között. De hamarosan értelmetlenné válik a titkolózás, és újból menekülni kényszerülnek, de ezúttal nem csak a Fekete kereszt üldözi őket, hanem az Evernight vezetősége is. Nem számít, milyen messzire szöknek, Bianca nem futhat el a végzete elől. Vajon a szerelem erősebb a végzetnél is?

Hahner Péter: 100 történelmi tévhit : avagy amit biztosan tudsz a történelemről - és mind rosszul tudod…

Miért is kérdőjeleznénk meg egy történelmi esemény leírását, egy hadvezér vagy király jellemzését, amikor iskolában is tanultunk, filmet láttunk, olvastunk róla? Néró felgyújtotta Rómát, a Szent Koronát a pápa adta Szent Istvánnak, a mohácsi vereségért a magyar nemesség a felelős, Jaltában osztották fel a világot. Kívülről fújjuk mindannyian. Csakhogy sok esetben a biztosnak vélt tudás cáfolható. Mégpedig nem egy másik hiedelemmel, hanem tényekkel. E könyv szerzője 100 történelmi tévhitet oszlat el, s állít velük szembe hiteles forrásokat és történészi következtetéseket.
100 állítás, 100 cáfolat, 100 talány a régmúlttól napjainkig

Csiffáry Tamás: Erdélyi fejedelmek, magyar királyok

A kötet a keresztény Európa uralkodó személyiségeinek mintegy 1500 éves gyűjteményét -a kezdetektől az 1990-es évekig- tartalmazza.

Megjegyzések

Új könyveink

Dan Berendsen: Varázslók a Waverly Helyből : A film

Zűr támadt az édenkertben. A Russo család a karibi térségbe készül nyári vakációra, Alex még sincs feldobva. Ráadásul a szülők leszögezik: a nyaralás alatt a varázslás nem megengedett! Alex rettentő mód unatkozik, és úgy dönt, egy kis varázslással felkavarhatná az állóvizet ami végül katasztrofálisan sül el, a szülei ugyanis totál elfelejtették, hogy valaha is ismerték egymást! Alexnek és a tesóinak, Justinnak és Maxnek csak negyvennyolc óra áll a rendelkezésére, hogy megtalálják a varázslatos Álmok kövét, aminek segítségével visszafordíthatják a varázslatot. De vajon időben megtalálják a követ ahhoz, hogy megmentsék a családjukat?

Disney Enterprises: Toy story 3. : Játékháború (Klasszikus Walt Disney mesék)

Eljött hát ez a pillanat is: Andy nagyfiú lett, főiskolára megy. S vajon mi lesz a játékai sorsa? Egy félreértés következtében adományként az oviba kerülnek, ahol megrázó élményekben van részük. A menekülés csak a szemetesen keresztül vezet a szeméttelepre. Sok veszedelem és izgalmas kaland után sikerül visszajutniuk Andyhez. S bár a padlás csendes, nyugalmas hely, egy kedves kislány, aki szépen bánik a játékokkal mégis csak jobb társaság…

Lackfi János: Ugrálóház

Hogy mi az ugrálóház? Persze: egy ház, amelyben ugrálni lehet. Hát ez a ház éppen egy könyv, és ebben a könyvben lehet ugrálni. Belesuttyan az ember, addig ugrál, amíg ki nem pirosodik és meg nem izzad. Ugrál viszont maga a ház is, ugrál az ablaka, ugrál az ajtaja, elpattognak az összegumózott zoknigurigák, a játékok, a ceruzák, az alig használt, térdelyukas ugrálónadrágok, a kutyák, a macskák és a hintalovak. Ugrál az egész világ, billeg a várrom a markunkban, táncolnak a részeg muslincák. Libeg-lobog tűz és víz, remeg a föld és zizeg a levegő, dobog a vér és a fülünkben valami tamtam azt dobolja, hogy mi, kicsik és nagyok, most mindannyian nagyon élünk!

Polesinszky Veronika: Bababernát kalandos története

Bababernát, a bátor kölyök bernáthegyi megsérül, amikor megmenti egy öreg teknős életét. Azt hiszi, ezután már képtelen lesz segíteni a bajbajutottakon, ezért bánatában elbujdosik. Barátai, a gyerekek, Sir Robin, a lógó fülű törpenyúl, valamint a két különleges macska, Igor herceg és Natasa azonban nem hagyják annyiban a dolgot, tervet kovácsolnak a kutya megmentésére, Dorottya, Bababernát legjobb barátja még a félelmetes Mocsarasba is elmerészkedik, hogy megszerezze a gyógyító csodaelixír titokzatos összetevőjét. A terv megvalósításában Kárász Karneol, a beszélő kő siet a segítségükre, aki valójában utazó nagykövet, és elképesztő dolgokat tud a nagyvilágról…

Doris Rübel: Ilyenek vagyunk (Mit? Miért? Hogyan?. Scolar mini ; 5.)

A Ravensburger gyermekkönyvsorozatának e kötete az emberi test, a mozgás, az érzelmi világ alapjaival ismerteti meg az apróságokat. Megtudhatják, milyen testrészeink vannak; milyen ízeket érzünk, mire való a szemünk, a fülünk, a végtagjaink; mi történik, ha betegek vagyunk; hogyan fejezzük ki érzelmeinket.

Kyrima Trapp: A lovagvár (Mit? Miért? Hogyan? ; 22.)

A Ravensburger népszerű gyermekkönyvsorozatának 22. kötetéből a lovagvárbeli élettel ismerkedhetnek meg az óvodások és a kisiskolások. Megtudhatják, kik laknak a lovagvárban, milyen részei vannak a középkori váraknak, kik a lovagok és mivel foglalkoznak, hogyan lesz valakiből lovag. Nemcsak a várostrom és a lovagi torna eseményei elevenednek meg előttük, hanem a lovagkorban élő gyerekek mindennapi életébe is bepillantást nyerhetnek.

Heike Roland: Üvegmatrica-város és lakói (Top barkácsötletek)

Ez az üvegmatrica-festékkel készíthető díszeket bemutató kis könyvecske kicsit más, mint a többi. Telis-tele van színes és vidám kis mintákkal. A fejezetekben szereplő figurákat öntapadós fóliára festjük, ezért tetszés szerint mindig új képet állíthatunk össze, de cserélhetjük is az egyes mintákat. Csodálatos az üvegmatricák számtalan variációs lehetősége, amik nagyszerűen néznek ki poháron, tükrön és csempén is. Mobilfóliára festve és kis talpakkal ellátva az ablakdíszek egy pillanat alatt igazi játékfigurákká válnak. Máris indulhat a festegetés, kalandra fel!

William B. Marsh, Bruce Carrick: Történelem napról napra : 365 érdekes, fontos esemény

A szerzők többéves munkával állították össze a történelmi, kultúrtörténeti anekdoták lenyűgöző gyűjteményét, az év napjaira lebontva. i. e. 1279. június 25.: II. Ramszesz fáraó megkezdi az egyiptomi történelem leghosszabb uralkodását; i. e. 100. július 12.: Július Caesar születése; 1099. július 15.: A keresztesek beveszik Jeruzsálemet; 1584. március 18.: Rettegett Iván halála; 1613. június 29.: Leég a Globe színház; 1785. május 31.: A bíboros, a királynő és a gyémánt nyakék története; 1905. március 13.: Mata Hari általános támadást indít a világ ellen; 1937. július 2.: Amelia Earthart, Amerika első és leghíresebb női pilótája eltűnik gépével. Az év minden napjára esik egy-egy lebilincselő történet: Ki lett merénylet áldozata, ki lépett trónra, ki vált földönfutóvá? Ki látta meg a napvilágot, ki kezdett viszonyt, kit vádoltak vagy szégyenítettek meg, kit ütöttek lovaggá? szenvedett szégyenletes vereséget, milyen korszakalkotó könyv jelent meg? Az emberiség legmagasztosabb és legszégyenteljesebb pillanatai - egy kötetbe összegyűjtve.

Megjegyzések

Új könyveink

Kristóf Attila: A kék bagoly

A titokzatos, zárkózott kisfiút, Ambut, aki a Havasok alján lévő Intézetben él, a szívében őrzött gyengéd hang szólítja és hívja s bár ő nem sejti, hogy ez a szólítás honnan és kitől származik, egy napon vándorútra kel. Az Intézet kerítése mellett patak folyik, azon túl kezdődik a Rengeteg. Az egyik égbenyúló fán hatalmas, kék bagoly ül. Amikor látja, hogy Ambu elindult, ő is szárnyra kel, s elrepül a távoli Nagyváros felé. A kisfiú az erdőben találkozik Bubbával, az anyai érzésekkel teli medvével, Pityuval a tudálékos papagájjal, Menyhérttel, a szemtelen mókussal, akik a szívükbe fogadják, s vele tartanak a hosszú, veszélyekkel teli Vándorúton. Hozzájuk csatlakozik Nati, az ezüstspániel, aki az Intézetből szökött Ambu után. A kalandos utazás során örök barátság szövődik közöttük. Végül Matusir, a kék bagoly segítségével elérik a távoli célt, s fény derül Ambu titkára, arra, hogy ki az, aki szólította, kinek az emléke rejtőzött a szíve mélyén. Bebizonyosodik, hogy a kék bagoly csodája igaz, a boldogsághoz egyetlen út vezet: a hűség, a barátság és a szeretet. Kristóf Attila új meseregénye négy szóval jellemezhető: költészet, izgalom, humor és érzelem.

Holly Webb: Mazsi elszökik (Olvasni jó!)

Sophie gyakran látja, amint egy öreg bácsi a kis labradort, Mazsit sétáltatja. Bárcsak neki is lehetne ilyen helyes kiskutyája! Az élénk Mazsi imád szaladgálni, néha el is szökik a gazdájától. Aztán egy napon Sophie az utcán pillantja meg Mazsit - póráz nélkül, egyedül. Talán megint elszökött? Ám Mazsi nincs játékos kedvében - otthon valami nagy baj történt. De hogyan adhatná ezt Sophie tudtára? A kötet az Olvasni jó! sorozat része.

Joseph Delaney: A Szellem átka

A Szellem és tanítványa, Thomas Ward valami ügyben Priestownba utazott. A katedrális katakombáiban egy olyan gonosz lény lakozott, amelyet a Szellemnek sem sikerült legyőznie, és rettegésben tartja az egész tartományt. Az Istenverésnek nevezik. Miközben Thomas és a Szellem az élet-halál harcra készül, kiderül, hogy nem az Átok az egyetlen ellenségük Priestownban. Megérkezett a Vallató és azok után kutat, akik a gonosszal cimborálnak, boszorkányok, varázslók és szellemek után. Vajon Thomas és mestere túléli a borzalmakat?

Lucy Maud Montgomery: Avonlea-i krónikák 2.

Az óceán és a Prince Edward-sziget dombjai között kanyarog egy út. Egy út, ami a Zöldmanzárdos-házhoz vezet, ahol egy Anne nevű kislány felnőtt, és a csodálatos városhoz, amit Avonlea-nek hívnak.
L. M. Montgomery szívet melengető történeteinek e második kötetében egy perzsamacska megdöbbentő szerephez jut egy lánykérésben, egy kertben feltűnt kísértet hozzásegít egy asszonyt, hogy ifjúkori álmait beteljesítse, egy fiatal lány az anyjával való szakítást is kockáztatja, hogy megtalálja az apját, akit nem ismer, és egy ostoba hazugság azzal fenyeget egy egyedülálló nőt, hogy mindenki előtt nevetségessé válik, amikor a képzeletbeli kedves valóban a városba érkezik. Szeretettel, humorral és rejtéllyel átszőtt felejthetetlen történetek, amelyek elénk varázsolják Avonlea bűbájos világát.

Trenton Lee Stewart: A titokzatos BENEDICT Társaság

Tehetséges gyermek vagy, és különleges lehetőséget keresel? Reynie, ahogy sok más tizenéves, felfigyel erre az újsághirdetésre, és csakhamar különös, sőt egyenesen furcsa megmérettetések hosszú sorával találja szembe magát. A fiú remekül megállja a helyét, de kitesz magáért a hihetetlen emlékezőtehetséggel megáldott Ragacs, a lehetetlent nem ismerő Kate és az aprócska, mogorva Constance is. Az agyafúrt próbákon sikeresen túljutó kis csapatot egy bizonyos Mr. Benedict veszélyes küldetésre kéri fel: meg kell állítaniuk a világuralomra törő, elvetemült Lex Kampetset, mielőtt még túl késő lenne. A különleges képességű gyerekekre megpróbáltatások és kibogozandó rejtélyek hosszú sora vár.

Christa Rolf. Édes élet textilből

Édesség, ami nem hizlal! Ki ne vágyna erre? E könyv titka nem a kalóriacsökkentésben és a mesterséges édesítőszerekben rejlik, hanem az egészen különleges alapanyagokban. A benne található sütemények, tortácskák, bonbonok és desszertek ugyanis filcből, bársonyból, plüssből készülnek, csipkék, zsinórok, gyöngyök és virágok díszítik valamennyit. Eközben megszólalásig hasonlítanak az igazi tejszínhabos csodákra. Elkészítésük nem igényel komolyabb kézügyességet és gyakorlatot sem. A tárgyak többsége nem csak a szemnek készül. Helyet találhatunk ezeknek az otthonunkban ékszeres dobozkaként, hűtőmágnesként, kulcstartóként, ajtó- vagy könyvtámaszként, esetleg hangulatos, évszakhoz vagy alkalomhoz illő asztali dekorációként. A szemrevaló sütemények különleges ajándékok is lehetnek, csupa édes meglepetés családtagjainknak, barátainknak.

Brauch Magda: Rejtvényes nyelvművelő (Erdélyi Gondolat Gyermekkönyvtár)

A kötet nyelvi fejtörőket, nyelvi játékokat, rejtvényszerű feladatokat tartalmaz, amelyek megoldása kitűnő agytorna a gyermekek és a felnőttek számára egyaránt.

Megjegyzések

« Previous entries · Project-Id-Version: Translate WordPress to Hungarian POT-Creation-Date: PO-Revision-Date: 2007-02-21 10:08+0100 Last-Translator: Makó Tamás Language-Team: Tom MIME-Version: 1.0 Content-Type: text/plain; charset=utf-8 Content-Transfer-Encoding: 8bit X-Poedit-Language: Hungarian X-Poedit-Country: HUNGARY X-Poedit-KeywordsList: __;_e X-Poedit-Basepath: c:\worx\tom\wordpress.hu\wordpress\2.0.6\wordpress X-Poedit-SearchPath-0: . Project-Id-Version: Translate WordPress to Hungarian POT-Creation-Date: PO-Revision-Date: 2007-02-21 10:08+0100 Last-Translator: Makó Tamás Language-Team: Tom MIME-Version: 1.0 Content-Type: text/plain; charset=utf-8 Content-Transfer-Encoding: 8bit X-Poedit-Language: Hungarian X-Poedit-Country: HUNGARY X-Poedit-KeywordsList: __;_e X-Poedit-Basepath: c:\worx\tom\wordpress.hu\wordpress\2.0.6\wordpress X-Poedit-SearchPath-0: .