Archive for október, 2008

Könyvtári órák

Október 15.: Jókai iskola 3.-4. osztályosai könyvtárbemutató órán vettnek részt valamint a népmesék, mondák világával ismerkedtek meg
Október 17.: Könyvtárhasználati óra: Győri Tánc - és Képzőművészeti iskola 4. osztályosai kölcsönöztek könyveket könyvtárunkból. Délben könyvtárbemutató és könyvtárhasználati órán vett részt a Győri Tánc-és Képzőművészeti iskola 5. osztálya, akikkel megbeszéltük mi a különbség a szépirodalmi és az ismeretközlő irodalom között.
Október 21.: Könyvtárhasználati óra: a Győri Tánc-és Képzőművészeti iskola 6. osztálya őszi ünnepkörről készített tablót könyvtárunkban.
Október 22.: Benedek Elek Óvoda ovisai látogattak el gyermekkönyvtárunkba, akik őszről szóló foglalkozáson vettek részt.

Megjegyzések

Új könyvünk

Imre László: Arany János balladái

Korábban már (1988-ban) a Tankönyvkiadónál jelent meg. Újrakiadását nemcsak az indokolja , hogy a kritika annak idején tudományos újdonsága mellett közérthetőségét is kiemelte, hanem az is, hogy valóban gyakran fordul meg középiskolai tanárok, sőt diákok kezében, s beszerzésére már régen nincs lehetőség.

Megjegyzések

Új könyveink

Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el…

Hadd mondjam el…
Miért kerülik Melindát iskolatársai? S ő miért viselkedik olyan különösen? Alig beszél, egyre inkább magába zárkózik,
pedig nagyon is szeretne ismét a közösséghez tartozni.Történhetett valami, de mi és mikor?
Mi okozza a zavart a tizennégy éves lányban s körülötte? Mi oszlathatja el annaka borzalmas nyári bulinak
az emlékét, s teheti a helyére az ott történteket?
Ezt meséli el a szerző díjnyertes, több nyelvre lefordított, drámai erejű, ugyanakkor az iróniát sem nélkülöző könyvében.

Péteri Teréz: Mákszemtündérek nyara

Kiki mákszemtündér, parányi, arányos termetű tündérke, szivárványszínű szárnyakkal. Ennek már a születésekor csodájára jártak. A mákszemtündérek szárnya ugyan általában színes, de a szivárványszínű ritka, mint a fehér holló.
- Ebből a gyerekből még lesz valaki - súgtak össze a mákszemtündér-csecsemőt látogató idős hölgyek, és boldogan billegtették hozzá a szárnyukat. Az ő szárnyuk pasztellszínekben játszott, míg a pici Kikié egyenesen
tündökölt. De hát nem volt ez csoda, a gyerekek szárnya általában nagyon színes, a korral aztán egyre fakóbb lesz…

Edwards Zsuzsanna: Állatkerti kaland

Tippi, Toppi és Masnika a többi gyerekhez hasonlóan nagyon szeret állatkertbe járni. Ők azonban nemcsak a világ különböző tájairól származó állatokat akarják megnézni, hanem elhatározták, hogy kiszabadítják őket. A gyönyörűen illusztrált kötetben további két mesével is találkozhatnak a csemeték: A portékafalvi nagy vásár címűben Pattanjfel Ervin zseniális tervet eszel ki lazsálvár gúnyolódó népének távol tartására, a Hogyan javult meg Sziklaszirti Szigfrid? Című mesében pedig Edvin a barátaival jó modorra tanítja az erdő fenegyerekét.

Ondi Tibor: Ficak és barátai: egy kisegér kalandjai

A mesekönyvben Ficak, a bátor kisegér három kalandos történetét olvashatják a gyerekek bájos rajzok kíséretében.

Richard Scarry: Egyszer volt Tesz-Vesz városban

Hallottál-e már Rinotep fáraó piramisáról?
Tudod-e, milyen hőstettet hajtottak végreI., azaz Oroszlánszagú Leó lovagjai?
Mesélték-e nálatok, merre járt a híres világjáró, Makaróni Polo , vagy hogy milyen földrészt fedezett fel a merész Sillabusz kapitány?
Olvastál-e már valahol a nagyszerű feltalálóról, Gutentagról vagy a zseniális festőről, Michelantilopóról?
Ha nem, lapozz bele Tesz-vesz Város tréfás történelemkönyvébe!
Ha a történetek mégis egy icipicit ismerősnek tűnnének, az nem a véletlen műve.

Megjegyzések

Új könyveink

Cseke Gábor: Sashegyen innen, Sashegyen túl

“Sanyó tétovázva, olykor meg-megállva lépkedett a kapu felé, s a küszöbről még visszanézett a tuskóra. Ahol nemrég ő ült. a mélyedésben most Kormos heverészett; összegömbölyödve sütkérezett a napon, és kárörvendően nézett gazdájára; lám, azért, csak elfoglalta az ő helyét!
- Üldégelj hát, barátom! - vonta meg vállát Sanyó, majd csendesen becsukta kívülről a kaput, s mit sem tödődve a háta mögött felhangzó haragos kutyaugatással, sietve megindult felfelé a Gatyaszár utcán.”

Marék Veronika: Coffi, Pocak, Paprika

Marék Veronika legújabb könyvében három jó barát, Coffi, Pocak és Paprika izgalmas kalandjairól olvashatunk titkos leveleikben. A Boribon- és Kippkopp-könyvek szerzője számtalan játékos feladattal teszi különlegessé saját kézírásával készült kötetét.

Berényi Nagy Péter: A csacska macska
Verses-mesés könyv kicsiknek

Könyvünket elsősorban óvodásoknak és kisiskolásoknak ajánljuk, verses-mesés összeállításunk kellemes kikapcsolódást nyújthat gyermeknek és szülőnek egyaránt. Néhány ismert mondóka és a bájos rajzok még hangulatosabbá varázsolják az oldalakat.

Szendrei László: Magyar királyok

A Magyar királyok a, keresztény Magyar Királyság ( Regnum Hungariae ) történetét mutatja be akirályok életrajzain keresztül, ezért nem szerepel benne a kisebb-nagyobb részben magyarnak tekinthető előd népek, az avarok és a hunok uralkodóinak életrajza.

Könyvünk I. (Szent) István király apjával kezdődik, mivel a közhiedelemmel ellentétben nem a fia, hanem ő rakta le a keresztény Magyarország alapjait, így joggal szerepel az első helyen.

A teljességre törekedtünk, így szinte az összes királyunk életrajza megtalálható ebben a munkában. Az adott korszak nagyobb uralkodóinak életrajzában azokról a királyokról (összesen kilenc az ötvenhatból) is megemlékeztünk, akik jelentéktelenségük, minimális szerepük, illetve ellenkirály voltuk miatt nem kaptak önálló fejezetet. A jelentősebbnek tartott és a magyar történelemnek meghatározó fejezetét fémjelző királyokról természetesen arányosan többet írtunk.

Könyvünkben igyekeztünk királyaink jellemét, habitusát, illetve az abból adódó politikán keresztül annak a magyar történelemre fejtett hatását is bemutatni.

Megjegyzések

Új könyveink

Bányai Katalin: Kötelező olvasmányok röviden 4. osztályosoknak

Nem mindig rossz az, ami kötelező. Így van ez az olvasással is. Amikor a kezetekbe vesztek egy könyvet, csodálatos utazás veszi kezdetét, fantasztikus tájakkal és emberekkel ismerkedhettek meg, és ezek a szereplők hűségesen várnak rátok, hogy elmesélhessék nektek az életük történetét és a kalandokat, amelyeknek így ti is a részesei lehettek. Talán felteszitek a kérdést: miért kötelező egy olvasmány? Nem azért, mert elvárják tőletek az elolvasását. Azért, mert csodálatos írók nektek gyűjtötték össze ezeket az élményeket. Ezek az ő ajándékai nektek. Olyan ajándékok, melyek egy életen át elkísérnek benneteket, forgassátok hát őket szeretettel. Ez a kötet semmiképpen nem tudja, de nem is kívánja pótolni az egyéni olvasmányélményt, de segítségül szolgálhat a felidézésében. Támaszt nyújt az általános iskola negyedik osztályában feladott kötelező olvasmányok feldolgozásához és tartalmuk felelevenítéséhez, hiszen a regények eseményeit boncolgatja oly módon, hogy az könnyen átlátható legyen a diákoknak. Így könyvünk hasznos segítség lehet az otthoni tanuláshoz, házi dolgozatok elkészítéséhez, esetleg kis beszámolók megírásához, bátran ajánljuk tehát a tanulóknak.

Bakócziné Bányai Zsófia: Kötelező olvasmányok röviden 5. osztályosoknak

Az, hogy megtanulunk olvasni, az egyik legfontosabb dolog az életünkben. Néha azonban előfordulhat, hogy nincs időnk egy könyvön átrágni magunkat vagy egyszerűen csak nem kedveljük azt a témát, melyet a kezünkbe veszünk. Az is megeshet, hogy valóban elolvassuk a történetet, de szeretnénk felfrissíteni az emlékezetünket. Ez a könyv mindhárom esetben segítséget nyújthat, ugyanis tartalmazza a felsorolt regények fő cselekményének leírását. Műelemzést nem találhattok benne, ennek egyszerű oka van. Ha elolvassuk a történetet, véleményünk alakul ki róla. A vélemények pedig köztudottan különbözhetnek. Így bátran próbáljátok meg, mert izgalmas játék, amit ráadásul egyedül is lehet játszani. Jutalmat is kapunk: úgy érezhetjük, hogy egy kicsit magunk is a történet szereplőivé váltunk. Ez a kötet semmiképpen nem tudja, de nem is kívánja pótolni az egyéni olvasmányélményt, de segítségül szolgálhat a felidézésében. Támaszt nyújt az általános iskola ötödik osztályában feladott kötelező olvasmányok feldolgozásához és tartalmuk felelevenítéséhez, hiszen a regények cselekményszálait boncolgatja oly módon, hogy az könnyen átlátható legyen a diákoknak. Így könyvünk hasznos segítség lehet az otthoni tanuláshoz, házi dolgozatok elkészítéséhez, esetleg kis beszámolók megírásához, bátran ajánljuk tehát a tanulóknak.

Tomasovszkyné Szilágyi Ildikó: Kötelező olvasmányok röviden 7-8. osztályosoknak

A magyar prózairodalom legnagyobbjai között tartjuk számon Jókai Mórt, Mikszáth Kálmánt, Móricz Zsigmondot és még sorolhatnánk. Így nem véletlen, hogy műveik szerepelnek az iskolák kötelező olvasmányai között. Méltán lehetünk büszkék írásaikra, műveik halhatatlanná váltak. Kötetünk a regények fő cselekményleírását tartalmazza, segítséget adva ezzel a téma feldolgozásához. A történelmi kor, a társadalmi helyzet megismertetése is tovább lendíthet a cselekmény megértésében. Ez a kötet semmiképpen nem tudja, de nem is kívánja pótolni az egyéni olvasmányélményt, de segítségül szolgálhat a felidézésében. Támaszt nyújt az általános iskola hetedik-nyolcadik osztályában feladott kötelező olvasmányok feldolgozásához és tartalmuk felelevenítéséhez, hiszen a regények eseményeit boncolgatja oly módon, hogy az könnyen átlátható legyen a diákoknak. Így könyvünk hasznos segítség lehet az otthoni tanuláshoz, házi dolgozatok elkészítéséhez, esetleg kis beszámolók megírásához, bátran ajánljuk tehát a tanulóknak.

Catherine Hapka: Kung Fu Panda: Mesekönyv a rajzfilm alapján

Nappal csupán egy esetlen nudliséf…, de ha leszáll az éj, Po legendás kung-fu harcossá válik. Persze, csak álmában. Egy nap azonban megtörténik a csoda, és a tésztagyáros panda harcos példaképei között találja magát. Az őrjöngő Ötös és Shifu mester feladata, hogy a kissé túlsúlyos hősjelöltből rettenthetetlen és főleg legyőzhetetlen harcost faragjanak. Nem kevésbé nehéz ez Po számára, mivel imádott evőpálcikáit a Kiképzőcsarnokon kívül hagyva fel kell cserélnie a kulináris élvezeteket a harci művészetre. A cél azonban szent: a kiválasztott Sárkány Harcos tudja csak megállítani a Béke Völgyét fenyegető hópárducot, Tai Lungot.

Beatrice Masini: A londoni tánciskola
(Rózsaszín balettcipő 5.)

Nyár elején Zoét hatalmas meglepetés éri: kiválasztják egy londoni szakmai gyakorlatra, ahová évről évre csupán az Akadémia idősebb balettnövendékei jutnak el. Zoe gőgös útitársat kap, Leilát, akivel évek óta vitriolos szócsatákat vívnak…

Megjegyzések

Új könyveink

Angela Weinhold: Közlekedj okosan! (Mit?Miért?Hogyan?,5.)

Kisgyermekek számára az utca nyüzsgése, a forgalom lüktetése, a közlekedés zajai vonzóan izgalmas, de különösen veszélyes világ, melynek legfontosabb szabályaival mielőbb meg kell ismerkedniük. A népszerű sorozat újra megjelent darabja játékos formában avatja be az ifjú olvasót a közlekedés rejtelmeibe, hogy bátran és biztonságosan lehessen a forgalom résztvevője.

Patrícia Mennen: A mi óvodánk (Mit?Miért?Hogyan?,2.)

A könyv egy izgalmas látogatás során mutatja be az óvodát, és annak sokrétű, változatos játék- és tanulási lehetőségeit. A titkos ablakok mögött látható, ki mit visz a táskájában, mi van a konyhaberendezésekben, mi terem a kertben. Az ifjú olvasó ismerkedhet az ABC-vel és a számokkal, az évszakok és a hónapok változásaival is.

Constanza Droop: A tanyán (Mit?Miért?Hogyan?, 3.)

Bodri kutyát követve ismerkedhetnek a gyerekek a tanyával és lakóival, az állatokkal és növényekkel, a legkülönbözőbb munkagépekkel. Bepillantást nyerhetünk az egész éves tennivalókba, s a rejtett ablakok mögött a falusi élet sok kis apró titkára bukkanhatunk.

Nele Moost: Ezt jól kisütöttük!: történetek Zokniról, a kis hollóról
(Manó könyvek),lapozó


Zokni és barátai a karácsonyra készülnek.

Nele Moost: Kertész leszek!: Történetek Zokniról, a kis hollóról
(Manó könyvek), lapozó


Zokni kertész lesz, és remek dolgokat termeszt.

Zelk Zoltán: Szavaseigaz Marci: tréfás mesék

Füllentők, nagyotmondók, tódítók és lódítók a főhősei Zelk Zoltán leghumorosabb meséinek. Az okos nyúl, a furfangos szarka, Szavaseigaz Marci vagy a sárga szakállú király története egytől egyig csalafinta hazudozókról szól. Mi szükségük a hazugságokra? Hol a furfangos bosszú, hol a bűnös megleckéztetése a cél, olykor csupán a boldoguláshoz kell egy kis szélhámoskodás. Végül még a mesemondó is gyanúba keveredik: Vajon tud-e igaz mesét mondani?

Marék Veronika: Kriszta születésnapja, Menyus és a sportverseny
(A kockásfülü nyúl, 3.)

Van egy bőrönd egy limlomos kamrában, egy toronyház tetején, ahová a veréb sem száll fel, mert elszédül és lepotyog. Reggelenként kinyílik a bőrönd és kilép belőle a Kockásfülű nyúl. Távcsövével a kéményhez ugrándozik, hogy onnan lesse meg, vajon mit csinálnak barátai: a vadóc Kriszta, az álmodozó Menyus, a butácska Kistöfi, és a nagydarab, vásott fiú Mozdony. Mindig történik velük valami, mindig akad gubanc, zűrzavar, kicsordult könnycsepp, így aztán a nyuszi nagy kockás füle elkezd pörögni, mint egy helikopter propellere, és már repül is, hogy segítségükre siessen. A legendás rajzfilmsorozat történetei végre megelevenednek ebben a képregényszerű mesekönyvben.
Ezt a könyvet 2-5 éves gyerekek számára ajánljuk.

Bosnyák Viktória: Analfa visszatér: Regény fiúknak és lányoknak
(Tündérboszorkány-trilógia 3. rész)

Analfa csapata ismét akcióba lendült. Úgy tűnik, a Muci nénik is megjelentek a színen, de nem mutatkoznak. Mindenesetre valami “bűzlik” a konyha körül. Író Dalma pedig folyton gyanúsan kavar az írók feje felett. Itt valami készül… Részlet

G. Szabó Judit: Különös sziget (Pöttyös könyvek)

Az elmúlt évben IBBY-életműdíjat kapott népszerű írónő legújabb regényének hőse ismét a gazdag fantáziájú Anikó. A Kovács család középső lánya a nyári szünidőre meghívást kap amerikai rokonaitól. A tervek szerint a család kislányának bébicsősze lenne, ha… bele nem bonyolódna szépséges unokanővére kalandos ügyeibe. Bűnügyi regénybe vagy akciófilmbe illő jelenetek kápráztatják el az olvasót, de az összegabalyodott szálak végül szerencsésen kibogozódnak, a sötét titkokra fény derül.

Böszörményi Gyula: Jonatán kalandjai
3. Árnyvadászok

A végső összecsapás elkerülhetetlen! Jonatán, a jövőből jött fiú nem ismer tréfát, ha jó könyvekről, s az azokat elpusztítani akaró Üpszilonról van szó. Galagonyával ezúttal a XV. századba jutnak vissza. Várja őket a rettenetes Árny és a Nagy Leszámolás…
10 éves kortól ajánljuk!

Megjegyzések

Őszi szüneti nyitva tartás

Kedves Olvasóink!

A gyermekkönyvtár az őszi szünetben október 27-től(hétfőtől) november 1-jéig (szombatig) a következőképpen tart nyitva:

Október 27. (hétfő) 9-17
Október 28. (kedd) szünnap
Október 29. (szerda) 9-17
Október 30. (csütörtök) 9-17
Október 31. (péntek) 9-17
November 1. (szombat) szünnap

Az Internet–kuckó nyitva: 10-16-ig!

Megjegyzések

Mesekuckó időpontváltozása!!!

Tisztelt Látogatóink!

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az október 31-én 16 óra 30 percre meghirdetett Mesekuckó előadásunk időpontja megváltozott!

A rendezvény új időpontja: 2008. október 31. 16 óra

Az előadás címe: Furfangos királykisasszony

Megjegyzések

Kézműves foglalkozás az őszi szünetben

Ha szeretsz barkácsolni, itt a helyed! Gyermekkönyvtárunkban október 29-én 10 és 11 óra között olvasólámpát készíthetsz Halloween alkalmából. A munkadarab elkészítéséhez szükséges anyagokat és eszközöket mi biztosítjuk Számotokra. Ha ellátogatsz hozzánk, nem csak azt tudhatod meg, mit is ünneplünk ezen a napon, de válogathatsz izgalmas olvasnivalók között is. Előzetesen jelentkezni a 96/516-677-es telefonszámon vagy személyesen a könyvtárban lehet.

Megjegyzések

Könyvtári órák

Október 9-én a Tarjánpusztai óvodások ismerkedtek meg könyvtárunkkal. A gyerekek főleg az állatos könyveinket nézegették meg.
Október 10-én az Erzsébet ligeti óvoda Tulipán csoportja vett részt az őszről szóló foglalkozásunkon.

Megjegyzések

« Previous entries · Project-Id-Version: Translate WordPress to Hungarian POT-Creation-Date: PO-Revision-Date: 2007-02-21 10:08+0100 Last-Translator: Makó Tamás Language-Team: Tom MIME-Version: 1.0 Content-Type: text/plain; charset=utf-8 Content-Transfer-Encoding: 8bit X-Poedit-Language: Hungarian X-Poedit-Country: HUNGARY X-Poedit-KeywordsList: __;_e X-Poedit-Basepath: c:\worx\tom\wordpress.hu\wordpress\2.0.6\wordpress X-Poedit-SearchPath-0: . Project-Id-Version: Translate WordPress to Hungarian POT-Creation-Date: PO-Revision-Date: 2007-02-21 10:08+0100 Last-Translator: Makó Tamás Language-Team: Tom MIME-Version: 1.0 Content-Type: text/plain; charset=utf-8 Content-Transfer-Encoding: 8bit X-Poedit-Language: Hungarian X-Poedit-Country: HUNGARY X-Poedit-KeywordsList: __;_e X-Poedit-Basepath: c:\worx\tom\wordpress.hu\wordpress\2.0.6\wordpress X-Poedit-SearchPath-0: .