Archive for április, 2009

Új könyveink

Verseginé Hillay Erika: Magyar helyesírás (Mindentudás zsebkönyvek)

A Magyar helyesírás című kötet a magyar helyesírás legfontosabb szabályait tartalmazza. A kötet rövid szabályai példákkal támasztják alá, foglalják össze és teszik áttekinthetővé, könnyen elsajátíthatóvá, felidézhetővé a legszükségesebb tudnivalókat. Számtalan példát említhetünk, hány helyen fontos az, hogy ismerjük-e a nyelvünket felépítő szabályokat. Mikor egyik másik szabály feledésbe merül, haszonnal forgathatjuk a Mindentudás zsebkönyvek közül a Magyar helyesírás című kötetet. Ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék írásukat igényessé tenni, hiszen egy emberről sokat árul el az, hogy milyen az írása, s főként a helyesírása.

Nyúlkalandok (Klasszikus mesekincstár)

Könyvsorozatunk első darabját népszerű mesék és kevésbé ismert történetek tarkítják. Olyan meséket gyűjtöttünk össze, amelyek nyuszikról mondanak el olykor vidám, máskor szomorú történeteket. A magyar és külföldi népköltészetből, illetve híres klasszikusok műveiből válogattunk (Benedek Elek, Gárdonyi Géza, Heltai, Grimm, Ezópus).

Megjegyzések

Új könyveink

Szörnyek az Űrlények ellen: Mesekönyv a rajzfilm alapján

Susan Murphy izgatottan készül esküvőjére, de feleség helyett egy űrből becsapódó meteoritnak köszönhetően óriás válik belőle, akit sietve egy titkos börtön legmélyére vet a katonaság…

Christopher Clouder: Kreatív játékok 2-4 éves gyermekeknek: gyermekjátékok a Waldorf-módszer alapján

A Steiner-féle Waldorf-pedagógia mögött húzódó világszerte ismert filozófia célja, hogy a gyermekek testben, értelemben és szellemben is természetesen, kreatívan és holisztikus egységben nőjenek fel.
Ez a szemlélet ideális a mai kor szülői számára, akik az állandó televíziózásnál és a tömegjátékoknál többet szeretnének adni gyermekeiknek.
A gyakorlatias és információgazdag könyv az alábbiakat kínálja:
- Steiner elméletének és gyakorlatának szakértő összefoglalása a 2-4 éves korosztályról.
- Tanácsok, hogyan segítheti gyermeke fejlődését kreatív, ötletes játékokkal.
- Több mint 20 természetes, otthon készült játék elkészítésének lépésenkénti bemutatása.

Megjegyzések

Új könyvünk

Zubály Sándor: Őslények világa

Ha valaki meghallja ezt a szót, többnyire a hatalmas, mennydörgő léptű dinoszauruszok jutnak az eszébe. Igaz ugyan, hogy ezek az állatok több mint 150 millió esztendeig uralták a Földet, ám ez az idő mégis elenyészően kevés ahhoz a 4 milliárd évhez képest, ami az élet megjelenése óta eltelt. Számtalan élőlény bukkant fel és tűnt el ez idő alatt, melyeknek emlékét néha csupán testük lenyomata vagy néhány szétszórt csont őrzi.
Könyvünk az élet keletkezésétől kezdődően igyekszik bemutatni azokat a lenyűgöző lényeket, amelyek egykor benépesítették ezt a bolygót. Nyomon követhetjük az állatvilág alakulását az első egysejtűektől a hatalmas mamutokig. Képzeletbeli utazásunk során találkozhatunk már ismert, és kevéssé ismert állatokkal, a vizek, a levegő és a szárazföld lakóival, óriásokkal és törpékkel. Történetük talán a legtanulságosabb mese, amely gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt szól.

Megjegyzések

Új könyveink

Laura Howell: Kis virágoskönyv

A virágokról szóló érdekességek kincsestára ez a könyvecske.Megtudhatsz sokmindent a virágok életéről, szaporodásáról és a virágokkal kapcsolatos hiedelmekről és praktikákról. Megtanulhatod a virágpréselés és a virágszárítás fortélyait, olvashatsz a virágok és a méhek titkos üzeneteiről, és megtudhatod, hogy az év melyik szakában érdemes százszorszépekről álmodni!

Természetbarátok zsebkönyve

E szakértők által írt és gondosan illusztrált, könnyen forgatható könyv nélkülözhetetlen útitárs mindenkinek, aki a természetben barangolva feltette már a kérdést:”Ez milyen növény? Ez milyyen állat?”
A részletes leírások segítségével több mint 500 virágot, fát, madarat és rovart azonosíthatsz be!
Az Usborne internetlinkek segítségével további izgalmas felfedezéseket tehetsz!

Kasmir Huseiovic: Oszkár

Oszkár, a kiselefánt Elefántvárosban él, ahol csupa-csupa elefánt veszi körül. Ő azonban kíváncsi a többi állatra is, ezért felkerekedik, hogy világot lásson.

Bálint Ágnes: Kukori és Kotkoda
A végtelen giliszta és más történetek

Ki ne ismerné Kukorit, a naplopó kakast és az ő élete párját, a szorgalmas Kotkodát, aki legszívesebben egész nap csak kapirgálna. Róluk szól ez a képes mesekönyv, amely a sikeres rajzfilmsorozat alapján készült. Megtudhatjuk belőle, miért nincs Kukorinak és Kotkodának városi lakása, kiderül, vajon tényleg végtelen-e a végtelen giliszta, és az is elválik, Kukori-e a legjobb csibecsősz. Nem hiányozhat a mesékből a sorozat többi szereplője sem: Habzsolháp kacsa, a szomszédok gyöngye, a széltoló Kopasznyakú kakas, a Kukorit állandóan bosszantó, szemtelen szöcske, és persze a nagyzoló Pulyka házaspár, akik mindig fenn hordják a csőrüket.

Waller F. Georg: Nagy balambér, kicsi Kázmér

A szerző élvezetes szórakoztatást nyújtva, óvodás és kisiskolás gyermekeknek adja elő verses mondókáit és nyúlfarknyi mesetörténeteit - olyan stílusban és formában, amely a korcsoport életkori sajátosságainak, érzelemvilágának megfelel. A közvetíteni kívánt értékek tisztasága, érzékletes, igényes kifejezéskultúrája a játékosságával, megragadó ritmusával derűs, intenzíven átélhető élményeket varázsol a gyermekek elé. A szórakoztatáson keresztül szinte észrevétlenül mozgósítja a gyermekek képzelőerejét, képes lekötni figyelmüket és felébreszteni a beleélés képességét - elősegítve az élmények tudatosulását, megszilárdulását. A gyermekek „megtanulnak” emlékképeket megőrizni, felidézni és a verses mondókákat, mesetörténeteket maguk is képessé válnak beleszőni játékukba. Ezért e könnyed, élvezetesen szórakoztató gyermekkönyv — amelyet művészi illusztrációk tesznek teljessé — a képességfejlesztésben is segítségül szolgálhat. A gazdag gyermekirodalomban hiánypótló mű.

Mitrov Gabriella: Első lovaskönyvem

Ebben a könyvben mindent megtalálsz, amire egy kezdő kis lovasnak szüksége lehet. Megtudhatod, milyen típusú lovak élnek a földön, melyek a lovak főbb ismertetőjegyei, hogyan gondolkodnak, mit szeretnek kedvenceid, mivel kedveskedhetsz nekik. Megismerheted a lovaglás alapjait és a különböző lovas sportokat.

Tavaszváró kreatív ötlettár

Színes ablakképek, tarka húsvéti tojások, bájos asztaldíszek, pasztellszínű mécsestartók, virágos képeslapok és még megannyi ötlet, amelyekkel köszönthetjük a tavaszt. Itt a család minden tagja talál kedvére valót, az már biztos! A sok csinos és mókás tárgyhoz csupán némi papírra, kartonra vagy textilre van szükség, valamint néhány egyszerű trükkre, amelyek leírása lépésről lépésre megtalálhatók a könyvben. Pofonegyszerű ötletek ? tavaszköszöntő és húsvéti dekorációk papírból, textilből, fából. Kedves figurák ? mosolygós nyulak, színpompás pillangók, játékos kedvű bárányok és táncos lábú csibék. Az alapvető technikák részletes leírásával ? papírdíszek készítése, dekupázsolás, márványozás, matricafestés.

Megjegyzések

Új könyveink

Jenny Oldfield:Félhold farm
6., Lucky, a szerencse fia

Kirstie Scott lovakkal él, velük együtt lélegzik, és velük álmodik. Családjával a Félhold farmon lakik. Nem retten vissza a vad és veszélyes tereptől, semmit sem szeret jobban, mint a Meltwater-vonulat magas erdőin és mély kanyonjain keresztülvágtatni. Minden pillanat új kaland a Félhold farmon…
Kirstie és lova, Lucky elválaszthatatlanok. Amikor Luckyn valamilyen rejtélyes betegség jeleit veszik észre - és sem az állatorvos, sem Kirstie bátyja nem tudnak rájönni, mi lehet a baj, Kirstie tesz egy harmadik, végső kísérletet, hogy gyógymódot találjon Luckynak: felkeresi a Sziklás-hegységben visszavonultan élő legendás lódoktort. Talán ő képes lesz megmenteni Lucky életét…

Thilo: Kalandok a lovardában (I love horses)

Se ló, se csók! Úgy látszik, ez Lilla sorsa. Bár a tarotkártya jóslata szerint hamarosan felbukkan álmai hercege, egyenlőre csak az biztos: ő az egyetlen lány az osztályban, aki még nem csókolózott! És ez nem minden, a kedvenc lovát is el akarják adni. Elhatározza, a föld alól is előteremti a pénzt, hogy megvásárolja Campinót. Harcában váratlan segítséget kap Rózsa, az új osztálytárs személyében. És nemsokára egy jóképű srác is feltűnik a színen. De a történet még bőven tartogat meglepetéseket…

Toppancs bújócskázik

A nyuszik elbújtak mindenfelé az erdőben. Vajon hol találja meg őket Toppancs? A szederbokorban vagy a virágos réten? Te is segíthetsz Toppancsnak megkeresni a kis pajtásait a felhajtható fülek alatt.

Laura Driscoll: Toppancs tojásra lel

Egy nap Toppancs vidáman ugrabugrál az erdőben, amikor váratlanul egy fényes kék tojásra bukkan. Vajon honnan került oda az a tojás? Sehol egy fészek a közelben… Toppancs és kishúga, Nelli őrzik a tojást, amíg a többiek a mamáját keresik. Bárcsak még időben megtalálnák!

Francesca Simon: Ne légy rosszcsont, Peti!

Peti nem született rosszcsontnak, ááá dehogy…
De amit a kisöccse, Rendes Ricsi művel, az mégiscsak tűrhetetlen!
Így kezdődtek a csínytevések!

Thomas Brezina: Álomszerep-álomherceggel (Pssszt! A mi titkunk; 21.)

Vanessa, Bix és Krissi, a három teljesen átlagosnak tűnő lány, egy teljesen átlagos kisvárosban élnek. Közös titkukról azonban senki sem tud, -csak titkos leveleik útján értekeznek róla. Krissi nagy izgalomban van: kedvenc tévésorozatához új szereplőt keresnek. Szerinte ezt épp neki találták ki. Elvégre mindig is arról álmodozott, hogy egyszer az imádott Flo mellett állhasson a kamerák előtt. Ám Vanessának és Bixnek nem szól erről. Titkos üzenetek-sorozatunk minden könyvében találsz: -egy újfajta titkosírási módszert, -hozzá tartozó titkosírásfejtőt. Ennek segítségével olvashatod el a leveleket, és készíthetsz saját titkos üzeneteket.

Megjegyzések

Új könyveink

Ray Gibson: Szünidei játéktár

Ez az izgalmas könyvecske telis-tele van kreatív és fantáziadús játékokkal, hogy a szünidőben is elfoglalhassuk gyermekeinket. Minden napra új ötletet mutat be: a gyerek rajzolhat, festhet, játékokat készíthet, főzhet, kertészkedhet és jelmezt is alkothat magának. A könnyen követhető utasításokkal és kedves rajzokkal teli könyv kiváló gondűző, és remekül gyógyítja a szünidei unalom tüneteit.

Laura Howell: Élet a kertben

Ez a könyv mindent elmond neked arról a csodálatos élővilágról, ami a kertedben rejtőzik.

Christopher Clouder: Kreatív játékok kisgyermekeknek
Gyermekjátékok a Waldorf-pedagógia módszere alapján 3 hónapos kortól 2 éves korig

A Steiner-féle Waldorf-pedagógia mögött húzódó világszerte ismert filozófia célja, hogy a gyermekek testben, értelemben és szellemben is természetesen, kreatívan és holisztikus egységben nőjenek fel.
Ez a szemlélet ideális a mai kor szülői számára, akik az állandó televíziózásnál és a tömegjátékoknál többet szeretnének adni gyermekeiknek.
A gyakorlatias és információgazdag könyv az alábbiakat kínálja:
- Steiner elméletének és gyakorlatának szakértő összefoglalása a 3 hónapos és 2 éves korosztályról.
- Tanácsok, hogyan segítheti gyermeke fejlődését kreatív, ötletes játékokkal.
- Több mint 20 természetes, otthon készült játék elkészítésének lépésenkénti bemutatása.

Bill Slavin: Hogyan készül?: Miből lesznek mindennapi tárgyaink?

Tudtad, hogy a CD homokból van? És hogy a rágógumi a fa kaucsuktejéből készül? A világ szinte minden terméke visszavezethető valamilyen természetben megtalálható anyagra. Fedezd fel, miként alakulnak a természet elemei olyan tárgyakká, amiket nap mint nap fogyasztasz, amikkel játszol vagy amiket viselsz!
Ha kíváncsi vagy, miként készül a szörfdeszka, a selyem, a ceruza vagy éppen a műanyag fólia, e könyvből lépésről lépésre, szórakozva tudhatsz meg mindent.

Bartos Erika: Anna, Peti és Gergő: Petikönyv

“Én mint “Petike”, nagy élvezettel olvastam fel gyermekeimnek a könyvet. Igazán szívderítő olvasmány, és nagyon helyesek az illusztrációk. Jó szívvel ajánlom az összes gyermeknek és a nekik felolvasó felnőtteknek.” (Gerendás Péter, kilencgyermekes apuka)
Ha ismered Anna, Peti és Gergő történeteit, akkor biztosan várod már, miről szól a Petikönyv! Ez a könyv egy nagyon jókedvű, szeretnivaló fiúról szól, akivel mindig történik valami! Olvashatsz kisautókról, focizásról, homokozásról, farsangról, egy pókról, és arról is, mi lesz majd Peti ha nagy lesz!

Megjegyzések

Új könyvünk

Kányádi Sándor: Zümmögő

A hetvenötödik születésnapját 2004. május 10-én ünneplő Kányádi Sándor Napsugár verseiből nyújt át százegyet e kötet (a költő hosszú időn át dolgozott a Napsugár című lap szerkesztőségében). A nyolc ciklusból hat az évszakok nyomába szegődik (őszi és téli strófákból két-két ciklusnyi is kikerekedett). Az első és az utolsó fejezet azt beszéli el a líra nyelvén a gyermekeknek - és minden olvasónak -, miként lehet az idő, a természet, a növény- és állatvilág ébresztette felismeréseket, tapasztalatokat, kérdéseket a mindennapi élet részévé tenni. A gyűjteményünk élén álló Sóhajtás arra is választ ad, Kányádi Sándor miért tartja gyermekverseit életműve szerves részének.

Megjegyzések

Húsvét a Gyermekkönyvtárban!

2009. április 9-én (csütörtökön) 10-12 óra között húsvétváró kézműves foglalkozást tartunk. Az ide ellátogató gyerekeknek lehetősége nyílik hungarocell tojás festésére és húsvéti papírdekoráció készítésére.

Szeretettel várunk Benneteket!

Bővebb felvilágosítás: személyesen vagy a 96/516-677-es telefonszámon!

Megjegyzések