Kira Poutanen: A csodálatos tenger

A csodálatos tenger két tekintetben is újdonsággal szolgálhat a magyar olvasók számára. Egyrészt célközönségét tekintve a kamaszkor és felnőttkor határán járó fiatal felnőttek számára írott, nálunk kevéssé jelen lévő prózához (young adult fiction) sorolható. Másrészt kiemelkedő színvonalú példája a kortárs finn ifjúsági irodalom azon előtérben lévő, realista jellegű irányvonalának, amely nem menedékül szolgáló álomvilágot kínál olvasói számára a valóság elől, hanem korunk társadalmát és annak problémáit tükrözi, a fiatalok tényleges életét és a nehézségeket, melyekkel szembe kell nézniük.
Kalas Zsuzsa: A decemberi gyerek avagy: Mese a gyermeki akarat hatalmáról

“A Szitakötő idegesen járkált felalá, az Egér a bajszát rágta, a Pók gondolatban egy teniszháló szabásmintáját vázolta fel, a Katica pedig csak ült és reménykedve az utat kémlelte. Egyedül a Légy feküdt flegmán egy lapulevélen és egy fűszálat rágicsálva napozott.”
És az üveggolyó mindent megváltoztat?
Pali kilencéves, a szülei éppen válnak, a suliban is piszkálják, ám ha nagyon akarja, minden sikerülhet!
Jöjjön akár a Boszorkány vagy a Kétfejű szörny…
Laurie McElroy: Vigyázz, mit kívánsz! (Hannah Montana; 15.)

Miután Miley Stewart kénytelen kikosarazni Jesse McCartneyt, mert házi dolit kell írnia, egy hullócsillag láttán azt kívánja, bárcsak mindig Hannah Montana lehetne. Másnap reggel pedig egy olyan világra ébred, ahol Jesse-vel jár, nem kell a suli miatt aggódnia, és mindenki lesi minden kívánságát! De nemcsak az ő élete változott meg, hanem a családjáé és a barátaié is. Vajon visszakapja valaha is a régi életét?
Laurie McElroy: Nem találok szavakat (Hannah Montana; 16.)

Hannah Montanának állati pechje van.
Annyi ráadásdalt énekelt egy teltházas
koncertjén, hogy másnapra totál
elmegy a hangja! Mivel egy hét múlva élő
tévéfellépése van, Miley Stewartnak a nagy napig
szigorúan pihentetnie kell a hangszálait. Igen ám,
de Oliver közben az ő nevében beszélget fiúkkal,
Lilly pedig felolvasást tart Miley füzetéből
az osztály előtt. Mégis ki tudja
ilyenkor tartani a száját?
Andy Stanton: Haragumi, a rossz ember (Citromisszai mesék; 1.)

Jó estét, gyerekek! Ez a Haragumi igazi rém. Utálja a gyerekeket, az állatokat, a vidámságot meg a főtt kukoricát. Róla szól ez a könyv. Meg egy mérges tündérről, aki a fürdőkádban lakik. Valamint Jákóról, az óriáskutyáról, aztán egy kislányról, akit Pollinak hívnak, na és egy szutykos, bűzös, gonosz hentesről. Nem utolsósorban más hősökről és kedves emberekről és különféle kalandokról meg egyáltalán MINDENFÉLÉRŐL. “Hogy vicces? Az nem kifejezés.”
Andy Stanton: Haragumi és a kekszmilliárdos (Citromisszai mesék; 2.)

Jó estét, gyerekek! Na jó, nehéz megmondani, miről is szól ez a könyv, Először is szerepel benne egy rőt szakállú, villanyizmú ember, igaz? Aki olyan gazdag, mint egy újgazdag, ugye? Haragumi, meg Vilmos Vili pedig a pénzt, sejthető, nem? Persze Polli az egyetlen, aki megmentheti a helyzetet. Van még benne vidámpark és sok hot dog, és Pásztorfi Péntek mindenféle ökörséget kiabál, és… na tessék, nem is volt olyan nehéz elmesélni.
Claudia Gray: Stargazer: Nézz az égre! (Vörös pöttyös könyvek)

NÉZZ AZ ÉGRE!
“Visszafojtott lélegzettel figyeltem, ahogy a fagy felkúszik a szoba ablakára és elhomályosítja az éjszakai égboltot odakint, kizárja a holdfényt, de valahogy mégis láttam. A fagy az ablakon minden irányban terjedni kezdett, de nem véletlenszerűen.
Egy kísérteties alakzat kezdett kirajzolódni a jégvirágokból. Egy arc.
Sötét, dühös szeme mintha engem nézett volna.
A legrészletesebb kép volt, amit valaha láttam.
Aztán szíven döfött a felismerés: a fagyember pillantása egyenesen a szemembe fúródott.
Volt idő, hogy nem hittem a kísértetekben.”
Az Evernight időtlen falai között mindenkinek van rejtegetnivalója. Különösen alakul Bianca és Lucas titkos viszonya. A lány furcsa alkut köt Balthazarral, akit a múltja kísért. De minden veszni látszik, amikor az akadémiára gonosz erők támadnak. Mindennek legmélyén pedig egy borzongató rejtély lappang: Bianca születésének titka.
Ha mindenütt titkokba ütközöl…
Ha már senkiben sem bízhatsz…
Ha a csillagok az egyedüli barátaid…
Ha félsz, hogy elvéted az utad…
NÉZZ AZ ÉGRE!
Charles T. Rose: Nagy krónikáskönyv
3. Boszorkánytánc

Ismét kalandra hív a Nagy Krónikáskönyv! Ősi szertartásra készül a mágusvilág! Valaki ismét életre kelti a hajdan volt csodás várost, Gragmitáriát, hogy a varázslók és a boszorkányok méltó helyen vívhassák meg a legendás Boszorkánytáncot. Mindeközben egy titokzatos jótevő, valamint egy váratlanul felbukkanó, nem mindennapi tanárnő megjelenése borzolja fel Chelmsford városában a kedélyeket. Az előző kötetekből már jól ismert három kamasz - Abigael, Emma és David - mit sem sejt a rájuk váró megpróbáltatásokról, hiszen minden idejüket leköti a megyei színjátszó versenyre való készülődés és egyre kuszábbá váló érzelmeik kibogozása. A Nagy Krónikáskönyv újabb fejezete elevenedik meg e könyv lapjain. Olyan izgalmas történet bontakozik ki a szemünk előtt, amely talán minden eddiginél veszélyesebb kalandok során át vezeti el az olvasót a nem mindennapi végkifejletig.
Godina Mónika: Lóg a lába, lóga: Mondókák és ölbeli játékok kicsiknek

Godina Mónika gyógytornászként, jövendő gyógypedagógusként, gyakorló anyukaként állította össze tematikus mondókagyűjteményét - egyfajta kreatív segédkönyvet - részben a szülők, nagyszülők, részben a szakemberek számára.
Segítségével az olvasó megismerheti azokat a versikéket és a hozzájuk kapcsolódó játékokat, amelyek színesebbé, vidámabbá varázsolják a mindennapokat, lehetőséget adnak a bensőséges együttlétre, emellett az első találkozást jelentik anyanyelvünk szépségeivel. A kötetet Jordán Katica borítóterve és rajzai teszik még élvezetesebbé.
Jakabosné Kovács Judit: Kerekítő: ölbeli játékok, mondókák

A könyv olyan mondókákat gyűjt csokorba, melyek nem csak mondogathatók, de el is játszhatók. Ezt a mondókai sorai közé csúsztatott játékleírások segítik és az énekelhető mondókák zenés verziója interneten meg is hallgatható. Kállai Nagy Krisztina kedves, színes a kicsiknek is izgalmas rajzai könnyedén fölismerhetőek, nagyon szerethetőek. A könyvben egy manócska kísér minket végig, akinek a felfedezése az újabb lapokon önmagában is jó játék. A mondókákat már az egész pici újszülöttek is szívesen hallgatják, közös eljátszásuk pedig 6-8 hónapos kortól egész nagyóvodás korig szórakoztatja a gyerekeket.
Dózsa Tamás: Botond (Magyar mondák; 6.)

„Felvirradt a viadal napja. Bizánc falai megteltek kíváncsiskodókkal. Maga a császár is ott ült az egyik bástya ormán, aranyos trónusán, udvarnépe körében. Aztán Konstantin intésére megnyílt a város kapuja, s kilépett rajta a görög, egy valóságos óriás.”
Dózsa Tamás illusztrációival.
Csilléry Orsolya: A repülő kastély (Magyar népmesék)

„Nagy-nagy messzeségben, egy tűztenger közepéből kiemelkedő üveghegy fölött ott lebegett nagy, fehér szárnyakon a repülő kastély. De olyan messzire volt ám, hogy még a világ végin is túl lehetett egy jó napi járással.”
Az ismert mesét Csilléry Orsolya ikonszerű aprólékossággal készült grafikái teszik különlegessé.
Rainer Köthe: Történelembúvár: világtörténelem

A kötet a jól ismert korokba kalauzol - kicsit másképp. 150 olyan kérdésre kaphatsz választ, amelyeket sorban olvasva felfedezheted a világtörténelem legmeghatározóbb eseményeit, meghökkentő részleteit és összefüggéseit. Tallózhatsz is benne: bárhol felütheted, mindenütt izgalmas olvasmány. A gazdagon illusztrált könyvet vidám karikatúrák teszik könnyeddé.
Mészáros János: Bolyongások Budapesten

A Két egér kalandjai sorozat rendhagyó kötettel bővült. A Múzeumi Egér és unokatestvére most nem a múzeumot járja be, hanem Budapest utcáit. A Múzeumi Egérről kiderül, hogy Budapestből legalább annyira felkészült, mint a művészettörténeti kérdésekből. Az unokatestvér pedig szépírónak sem utolsó.
A könyv tulajdonképen az unokatestvér feljegyzéseit tartalmazza közös budapesti bolyongásaikról bölcs unokatestvérével, a Múzeumi Egérrel. Ebből kifolyólag kicsit kevesebb a művészettörténet az eddig megszokottnál, viszont több a kaland…
… vannak különös találkozások (a denevérrel, a piaci egerekkel, a galambokkal, a turistákkal). Vannak veszélyes helyzetek. A két unokatestvérről elég sok meglepő újdonság derül ki.Talán az is lehetséges, hogy a könyv a város jó ismerői számára is tartogat meglepetéseket Budapesttel kapcsolatban.
Dezsényi István: Angol alapfokú nyelvvizsga CD melléklettel

Új ORIGÓ sorozatunk követi az Akadémiai Kiadó korábbi Origó Nyelvvizsgakönyveinek hagyományát : - eredeti vizsgaanyagokat ad közre az ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központ Origó nyelvvizsgarendszerének feladatbankjából - minden feladattípus megoldásához hasznos tanácsokat nyújt a nyelvvizsgára készülőknek - bemutatja az alapfokú írásbeli nyelvvizsga minden feladattípusát (a Közös Európai Referenciakeret B1 szintjén) - audio CD-n bemutatja a szóbeli nyelvvizsga hallás utáni szövegértés vizsgatípusát ÍRÁSBELI feladatok: 20-20 Olvasási készség; Közvetítési készség; Íráskészség; Megoldások. SZÓBELI feladatok: 10 Hallás utáni szövegértés; Megoldások; Szövegkönyvek.
Rupert Matthews: Hódítók: Attila és más nagy uralkodók: A hódítás és hatalom három évtizede

Ismerkedjünk meg a hódítókkal, a történelem legvérszomjasabb és legkegyetlenebb harcosaitól - akik vaskézzel kormányozták alattvalóikat - a bölcs és nemes uralkodókig, akik háborúzó nemzeteket egyesítettek. Az ókori Egyiptomi és Római Birodalmak alapítóitól Kína, Anglia és Oroszország nagyravágyó uralkodóiig, lélegzetelállító történeteket fedezhetsz fel eposzi hadjáratokról, katonai hősiességről és hihetetlen kalandokról - azon emberek igaz történetét, akik megalapították és irányították a leghatalmasabb birodalmakat, amelyeket a világ valaha is látott.