Archive for március, 2010

Új könyvünk

Tivadar, a hóember

Tivadart, a hóembert a gyerekek építik meg, ezután sok érdekes és különös kaland vár rá, még a Mikulás szánjában is utazhat. Az ő meséjét ismerhetjük meg ebben a színes rajzokkal illusztrált könyvben.

Megjegyzések

Húsvét a Gyermekkönyvtárban

2010. április 2-án (pénteken) 10 és 12 óra között húsvétváró kézműves foglalkozást tartunk. Az ide ellátogató gyerekeknek lehetősége nyílik hungarocell tojás díszítésére dekupázs technikával, húsvéti díszek készítésére papírból és gyapjúból.
Bővebb felvilágosítás személyesen vagy az 516-677-es telefonszámon.

Szeretettel várunk Benneteket!

Megjegyzések

Új könyveink

Jászai Emese: Német-magyar képes szótár

A kezdők és haladók számára egyaránt használható praktikus szókincsgyarapító kézikönyv - a műfaj szabályainak megfelelően - tematikus fejezetekben tartalmazza anyagát: Növények; Állatok; Az emberi test; Közlekedés; Ház stb. Egy-egy téma számos alcsoportra tagolódik, s ezeken belül is több tucat résztéma szókincse jelenik meg a dupla oldalakon. Baloldalt található az egyszerű vonalas rajzokból álló ábra, itt sorszámok utalnak a szemben levő oldal német-magyar szószedetére. A tizenhat tematikus fejezet kiegészül az Igék című összeállítással, majd a kötet végén német-magyar, magyar-német kisszótárral, illetve Kiejtési útmutatóval. A rajzok egyszerűek, ám a demonstrációs funkciónak megfelelnek. - Elsősorban iskolai használatra alkalmas.

Lukács Józsefné, Ferencz Éva: Elmúlt a nyár, itt az ősz, kampósbottal jár a csősz
Óvodai játékos fejlesztések kézikönyve és fejlesztő játékok gyűjteménye

Ősztől őszig című négyrészes fejlesztő játékgyűjtemény-sorozatunk első kötete az őszi témájú játékokat foglalja magába. Olyan játékokat gyűjtöttünk össze, amelyek valamennyi óvodai témát átölelik. Felfogásunk szerint az évszak-irányultság miatt a nevelésünk kerete a környezeti tevékenységrendszer. A tevékenységek tartalmát évszakonként rendezzük, az aktualitásokra figyelve. Ez a tervezési alap biztosítja a koncentrációt, lehetőséget ad az állandó ismétlésre, és kapcsolja az új ismeretet a régihez. Különösen igaz ez a visszatérő témák esetében: időjárás, növények és állatok, emberi munkák, közlekedés. Napi életünk így lesz természetes színtere a tanulásnak.
Az itt található fejlesztő játékok a helyi óvodai nevelési programokban megjelenő nevelési területek megvalósítását egészíthetik ki. Gyűjteményünk ennek megsegítéséhez ad számos ötletet és játékot, amelyeket mi már kipróbáltunk és bátran ajánlunk. A játékos fejlesztések elsősorban a beszédet, a mozgást, azzal együtt a kognitív képességek kialakulását segítik elő. Mindezek egy témára épülnek, mindig ide térünk vissza vagy utalunk rá (eszközökkel, dalokkal, mondókákkal, helyzetekkel), a fejlesztések ilyen módon komplex formában történnek.

Megjegyzések

Tavaszi pályázati füzet

Gyermekkönyvtárunk Veszélyben az állatvilág címmel pályázati füzetet ad ki. Ez a kiadvány alsó tagozatos diákoknak készült, amelyben 10 oldalon keresztül veszélyeztetett és már kipusztult állatfajokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődő gyerekek, illetve érdekes és értékes információkkal mélyíthetik tudásukat e tudományterületről. A füzetben kiemelkedő szerepet kapott a tigris, mert a Természetvédelmi Világalap a 2010-es év legveszélyeztetettebb Földlakójának jelölte. A feladatlap a következő internetes helyről is letölthető: www.gevk.hu
Könyvtárunkban tudunk adni a füzetekből az egyéni érdeklődőknek nyitva tartási időben. Leadási határidő: 2010. április 26. (hétfő) 18.00 óra, személyesen a Gyermekkönyvtárban, vagy levélben a 9023 Győr, Herman Ottó u. 22. címen.

Megjegyzések

Új könyveink

Meseszövés : Lesznai Anna tiszteletére írták a gyerekek

A különleges mesekönyv a meséket kedvelő valamennyi gyereknek és felnőttnek ajánlható. A kötet lapjain találkoznak Lesznai Anna meséi és művészi illusztrációi a gyerekalkotásokkal. A Nemzeti Tankönyvkiadó a MESESZÖVÉS pályázat kiírásával és a díjazott mesék kötetbe válogatásával és megjelentetésével az irodalomra fogékony ifjúság tehetséggondozását támogatja. Az önkifejezés és az alkotás iránti igény felébresztése a gyerekekben, és a megszületett alkotások megmérettetése egy versenyen összhangban áll az iskolában folyó munkával, ez esetben az irodalomtanítás céljaival. A meseíró pályázaton résztvevő gyerekek az iskolában megszerzett ismeretekre, saját műveltségükre, kreativitásukra, képzelőerejükre, stílusérzékükre építve hozták létre alkotásaikat. A legjobbak közzététele sikerélményt, ösztönzést ad a további alkotásokhoz, újabb mesék megszületéséhez.

D. Tóth Kriszta: Lolamesék : Legeslegjobb barátok

“Lola izgamas kalandjai folytatódnak, hiszen még annyi felfedeznivaló maradt! A Lolamesék második kötetében újra megelevenedik a D. Tóth Kriszta, író és Faltisz Alexandra, grafikus által teremtett látványos és elbűvölő óvodásvilág. Lola megtudja, hogy milyen egy igazi jövős-menős Karácsony, eldönti, hogy mi akar lenni felnőttkorában, a legeslegjobb barátnője pedig világgá megy. A könyvhöz egy újabb rajzfilm jár, amelyen megismerhetjük az óvoda triumvirátusát és Sophie babát, az angol unokatesót.”

Nógrádi Gergely: Nyau!

A Vau című ifjúsági regény folytatása a Nyau.
Paliék családjába egy Afrikában dolgozó nagynéni jóvoltából kerül Csicsi az árva fekete kislány, akinek a törzsi háborúban megölték a családját.
Csicsi viselkedése, szokásai éles ellentétben állnak a befogadó család szokásaival. A családtagok ennek ellenére elfogadják a kislányt, de a szomszédok és Pali osztálytársai nem.
A kislány varázslatos átváltozási képességével menekül meg, ha bajban van: macskává változik.
Néhány gyerek egy gonosz felnőtt kérésére elrabolja a kislányt, hogy egy showban felléptessék.
Vajon sikerül-e megmenteni Csicsit és mi lesz a további sorsa?
Vajon Csicsi és Pali között szövődhet-e mély, valódi érzelem?

Geronimo Stilton: A Fantázia Birodalma

Álmodtatok már valaha arról, hogy elutaztok a Fantázia Birodalmába?
Szeretnétek boszorkányokkal, szirénekkel, sárkányokkal, manókkal, törpékkel, óriásokkal és tündérekkel találkozni? Na meg persze egyszarvúakkal, trollokkal és farkasemberekkel? Szeretnétek ti is a legendás Szivárványsárkány hátán repülni?
Akkor hát rajta! Induljunk el együtt erre a csodálatos utazásra a Fantázia Birodalmába!

Geronimo Stilton: A Kalóz-szigetek kincse

Micsoda rémes egy vakációt töltöttem a déli tengereken! Először egy bajuszmeresztő repülőút, aztán egy repülőgép-szerencsétlenség a tengeren, majd egy fárasztó partot érés a lakatlan szigeten, ahol éjszakánként furcsa zajokat hallani. Vajon Ezüstmancs kalózkapitány szelleme még mindig kísért?

Geronimo Stilton: Karácsony van, Stilton!

Már mindent előkészítettem a karácsonyi vacsorához: meghívtam az összes rokonomat és barátomat, gyönyörűen feldíszítettem a házam… Aztán valahogy mégis nagy zűrzavar támadt. Össze kellett szednem százezer sajtos bonbont a földről, egy kamion átgázolt a farkincámon, és még a lakásom is kigyulladt! De milyen sok rágcsáló segített rendbe hozni a dolgokat! Hát igen, karácsonykor mindenki kicsit jobbnak érezheti magát. Bárcsak ez egész évben így volna!

Tea Stilton: Rejtély Párizsban

Hogy kicsoda Tea Stilton? Sportos, talpraesett, elbűvölő egérlány! Ő a Rágcsáló Hírek különleges tudósítója. Az újság szerkesztőségét bátyja, a híres Geronimo Stiltonvezeti. Tea könyvei öt rendkívüli nyomozólány barátságáról és kalandjairól szólnak. Ők Tea Angyalai! Rejtély PÁRIZSBAN Milyen titok lappanghat a híres Cinnmódi Divatakadémia falai között? Miért lopja el valaki Julie ruhakollekcióját? A párizsi vakáció újabb megoldásra váró rejtélyt tartogat Tea Angyalai számára, akik a tolvaj nyomába erednek az Eiffel-torony árnyékában…

Nógrádi Gábor és Gergely: A Bölcs gyerek könyve : Életrevaló mondások igaz történetekkel

Életrevaló mondások igaz történetekkel és magyarázatokkal gyerekeknek (és felnőtteknek), hogy okosabban, nyugodtabban, harmonikusabban éljenek. Több, mint negyven bölcsesség, két író, apa és fia történeteivel, személyes élményeivel. Gyakran megtapasztalt, néha megszenvedett igazságaink, képességeink kibontakoztatásáról, a bátorság fontosságáról, a barátság, a szeretet felismeréséről és megőrzéséről. Nemcsak életrevaló, de életreszóló /füveskönyv/ a tizenévesek nyelvén. A féltő és segítő szeretet könyvajándéka.

Megjegyzések

Új könyveink

Pungor András: Hogyismondják?

Pungor András újságíró és költő eredetileg saját kislányának írta a kötetben található verseket - vagyis inkább mondókák ezek, hiszen a csengő rímek, a hullámzó ritmus, a hangutánzó szavak mind-mind arra csábítanak, hogy kipróbáljuk: hogyismondják? Az ábécé mássalhangzóihoz írott verseket Takács Mari illusztrációi kísérik.

Pósa Lajos: Ezüst mesekönyv

“Pósa a gyermekversek erkölcsi hatását annyira fontosnak tartja, hogy a versbe szedett népmesék valamennyiét átdolgozta ebből a szempontból. Éppen erkölcsi tartalmuknál fogva Pósa verseinek mélyreható pedagógiai hatásuk van, de a hatások természetes utakon, észrevétlenül lopódzkodnak a gyermek lelkébe” - Nagy László (az első európa hírű magyar gyermek-pszichológus)

Pósa Lajos: Arany mesekönyv

“Ez a költészet, Pósa költészete, szűzies tisztaságával, örök emberi, mégis mindig magyar motívumaival ragyogó bizonysága annak, hogy a költészet… a nemzet lelkének, gondolat és érzelemvilágának művészien szép és sajátosan hűséges tüköré.” - Lőrinczy György

Florence Jenner-Metz: Neked írok, apu!

“Kedves Apu! Margó vagyok, a te kis angyalod. Kedvem támadt írni neked, úgyhogy ma délelőtt, a reggeli után odaültem a kék íróasztalomhoz (…) Sose írtam még levelet… Kérlek, ne nevess ki nagyon, amikor olvasod!” Ezekkel a szavakkal kezdődik Margó első levele édesapjához, aki sajnos már nem lehetett jelen azon a vakáción, amelyet Margó anyukájával és a nagyszüleivel töltött a tengerparton. Az első levelet követően sok-sok levél születik, amelyben Margó minden eseményről beszámol édesapjának, így megismerhetjük a tengerparti labdázás örömét, a családi nyaraló előtt épített kunyhót, a fagylaltozást, a játszópajtásokat, egyszóval mindazokat az örömöket, amelyek az apuka jelenléte nélkül már valójában sosem lesznek olyan vidámak, mint régen. Mind emellett megismerhetjük Leót, a környéken labdázó hülye fiút, aki pár levéllel később már közeli barátja a kislánynak, és aki megígéri hogy csak a tanév erejéig hagyja magára Margót. A gyermek által érzett gyász folyamatát feldolgozó mesekönyvben a tengerparti világot gyermekszemmel láttató akvarellillusztrációkban gyönyörködhet az olvasó.

Marina Gyacsenko: Alexandra és a Teremtés növendékei (Metropolis könyvek)

Szaska, a tizenhét éves iskoláslány anyjával nyaral a Fekete-tengernél, amikor egyszer csak észreveszi, hogy egy titokzatos, fekete ruhás, fekete szemüveges férfi követi. Próbál előle menekülni, de hiába. A férfi megszólítja, és szörnyű felelősséggel ruházza fel: egy látszólag egyszerű feladattal, amit azonban ha elmulaszt, az tragikus következményekkel jár.
A szeretteit féltve Szaska hamar megtanulja a leckét, és a következő év őszén, az ismeretlen ösztönzésére, beiratkozik a sosem hallott Torpa nevű városban a Speciális Technológiák Főiskolájára. Itt különleges tantárgyakkal tömik a fejét, és a legapróbb vétségekért is kemény büntetés jár. A katonás fegyelem és a jó tanulás jutalmaként azonban, a felsőbb évfolyamok tanulói azt pletykálják, csodálatos adományok kárpótolják majd a végzősöket.
No persze csak ha megérik.
A népszerű ukrán szerzőpáros, akiket 2005-ben Európa legjobbjainak kiáltottak ki, mesterien szövik át életünk hétköznapjait varázslattal, kézzelfoghatóbb, realisztikusabb, mégis álmokkal, mesével teli, komoly, felnőtt alternatívát nyújtva a Harry Potter-jelenségből kinőtt, ám a könyvek szeretetét megőrző olvasóknak.

Erdő nincsen zöld ág nélkül: Szólások és közmondások

Még mielőtt az írásbeliség és tudomány trónt követelt volna magának, a mindennapi élet eseményeinek okai, összefüggései, az emberek tapasztalatai, bölcselmei szájról szájra, apáról fiúra hagyományozódtak, rövid, frappáns, belső ritmussal jelentkező állandósult szókapcsolatokban, melyekben ott volt az alapigazság, a közösségen belül kiforrott erkölcsi elvek esszenciája. Szavak, melyeknek külön-külön és együtt használva más volt az értelme, állandósult mondatok, melyek velősen, tömören, emlékezetesen fogalmaztak meg gyakorlati szabályokat, ítéleteket. Így születtek meg a szólások és a közmondások, melyeknek nagy része ma is eleven és használatos mindennapi beszédünkben, bár sok közülük idejét vesztette vagy népies zamata, hangulata miatt perifériára szorult. A szép magyar nyelvet beszélő ember azonban ma is színessé, zamatossá, közérthetővé teheti velük mondandóját, és ezt ugyanúgy hagyományozhatja tovább gyermekeire, mint annak idején eleink tették.
Eme nyelvi kincsestárból válogattunk mostani kötetünkbe, abban a reményben, hogy a fiatalabb nemzedéknek segítséget nyújthatunk klasszikus olvasmányaikhoz, változatos mindennapi beszédükhöz, és ami a legfontosabb: a nagyszülőkkel, szülőkkel való gördülékenyebb nyelvi kapcsolattartáshoz. Hiszen egy nyelvet beszélünk.

Ulrike Berger: A kémia titkai (Kísérletezzünk!)

A Kísérletezzünk! című könyvsorozatnak ebben a kötetében izgalmas kémiai kísérleteket gyűjtöttünk össze, amelyekhez egy átlagos háztartásban megtalálható alapanyagok szükségesek. Ebéd után változtassuk a konyhát laboratóriummá! A legtöbb kísérlet nagyon könnyű, vagyis a gyerekek egyedül is elvégezhetik, de némelyik bonyolultabb, ezért azokhoz segítőtárs szükséges. A kémiai kísérletekhez használt folyadékokkal körültekintően bánjunk, nehogy előforduljon, hogy valaki véletlenül megigya. Azokat a kísérleteket, amelyekhez tűzhelyet is kell használni, a gyerekek kizárólag felnőtt jelenlétében végezzék! Ha nem sikerül elsőre egy kísérlet, ne keseredjünk el! Addig próbálgassuk, amíg eredményes lesz! A kutatók legfőbb erénye a türelem és a kitartás. Minden egyes kísérlettel egyre többet értünk meg a világ csodáiból.

Louie Stowell: A csillagászat és az űr története

Amikor éjjel felnézel az égboltra, nem csak csillagokat látsz! Az ür végtelen feketeségét megannyi különböző formájú és színű égitest díszíti; vannak parányi porszemek és óriás tűzgolyók is köztük. Fedezzük fel az űr titkait, és ismerjük meg a csillagászat vívmányait e könyv segítségével!

Angela Weinhold: Időjárásunk (Mit? Miért? Hogyan?; 4.)

Mi az időjárás? Mi okozza az évszakok váltakozását? Miért fúj a szél? Miből van a hó? A gyerekek millió kérdést tesznek fel: Mit? Miért ? Hogyan? Mi mindent akar tudni egy apró gyermek! Képes szakkönyvsorozatunk kedves illusztrációkkal, a gyerekek életkorának megfelelő információkkal ad választ a rengeteg kérdésre. Játékos formában ismerteti meg a gyerekeket az időjárás olyan jelenségeivel, mint a felhők és az eső, amelyekkel nap mint nap találkozunk, vagy mint a szivárvány és a zúzmara, amelyek csak ritkán láthatók. Az is kiderül, hogyan készül az időjárás-jelentés.

Megjegyzések

Mesekuckó

A következő Mesekuckó rendezvényeink időpontjai: 2010. április 16. (péntek) és június 4. (péntek) 16 óra 30 perc. A Csörgősipka Színház művészeinek előadásaira mindenkit szeretettel várunk. A rendezvény helyszíne: Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára (Győr, Herman Ottó u. 22.).

Megjegyzések

Mesekuckó

Gyermekkönyvtárunk előadást szervez a Csörgősipka Színház közreműködésével. Ha ellátogatsz hozzánk 2010. március 26-án 16 óra 30 perckor a Csillagszemű juhász című műsort nézheted meg.
A rendezvény helyszíne: Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára (Győr, Herman Ottó u. 22.)

Szeretettel várunk az előadásra!

Megjegyzések

Új könyveink

Erdélyi Margit: Kis német nyelvtan

Nekünk, magyaroknak, nehéz a német nyelvtan; különösen a három nem megtanulása… A német nyelv rejtelmes grammatikájáról kapunk átfogó képet, sok-sok példával.

Simon István: A Formula-1 60 éve : 1950-2009 (Legendás pilóták, felejthetetlen futamok)

Hatvan évvel ezelőtt indult útjára a Formula-1-es világbajnokság. Vannak, akik a versenyzés izgalmai, mások az adott kor technikájának csúcsát jelentő masinák, legtöbben pedig a kedvenc pilótájuk miatt kísérték, kísérik figyelemmel a száguldó cirkusz eseményeit. Az autós gyorsasági világbajnokság az évek során olyan sporttá fejlődött, amely nagy üzlet és show is egyben.
Magyarországon abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy közel negyedszázada rendezőként is részt veszünk a Formula-1-es sorozatban - kiadónk ennek állított emléket a 20 éves Hungaroring című könyvben. A Magyar Nagydíjak legérdekesebb eseményeinek összefoglalása után az Aréna 2000 Kiadó most arra válalkozott, hogy a sportág történetének legjelentősebb alakját és eseményeit olvassza egy átfogó kötetbe, amely az orrmotoros behemótok korától a hibrid hajtásos torpedókig keretbe foglalja a Formula-1 elmúlt hatvan évét.

Megjegyzések

Új könyveink

Gianni Rodari: Hagymácska története (Klasszikusok fiataloknak)

Gyümölcsfalva lakóit az Üvegházy hatalmasok sanyargatják - a kövér Narancs báró, a pökhendi Citrom herceg, a kényeskedő Cseresznye grófnék és a gonosz Paradicsom lovag. Igazságtalanságaikat a falubeliek megelégelik: Sütőtök asszonyság, Hagyma tanító úr, Körtemuzsika mester sajnos börtönbe kerülnek, senki más nem segíthet rajtuk, csak a fiatal és erős Hagymácska, aki el is indul, hogy kiszabadítsa az igazságtalanul bebörtönzötteket, és megbüntesse a hatalmaskodókat.

Amandine Dardenne: Dekupázs: varázslatos szalvétatechnika (Kreatív ötletek mindenkinek)

A dekupázs, más néven szalvétatechnika, kiváló és szórakoztató eszköz arra, hogy megszépítsük és felfrissítsük környezetünk tárgyait. Ez a könyv huszonöt tárgy gyönyörű díszítésén keresztül vezet be a szalvétatechnika művészetébe. Csupán ollóra, némi ragasztóra és természetesen színes szalvétára vagy papírra lesz szükségünk, hogy ízlésünknek megfelelő új köntösbe öltöztessük bútorainkat, fürdőszobai vagy éppen konyhai eszközeinket.
Epres tortaállvány, pikáns poharak, katicabogarakkal díszített szék, rusztikus kosár - csupán néhány azokból az ötletekből, melyeket e kötet egyszerű leírások és színes képek segítségével felsorakoztat.

Amandine Dardenne: Hajtogatott szalvéták: az ünnepi asztal díszei
(Kreatív ötletek mindenkinek)

Kis gyakorlattal olyan elegáns formákat tudunk hajtogatni, mint például a lótusz, fenyőtoboz, írisz vagy éppen a vitorláshajó. Ehhez nem kell mást tennünk, mint követni az utasításokat és finom ételt tálalni az elegáns hajtogatott szalvéták mellé. Bármelyik formát is készítsük el, barátaink előtt garantáltan sikert aratunk művészetünkkel.

Amandine Dardenne: Kavicsfestés: természetes formák színes köntösben
(Kreatív ötletek mindenkinek)

Ez a könyv huszonöt nagyszerű ötletet mutat be, melyek segítségével üdeséget és vidámságot vihetünk otthonunkban. Amellett, hogy látványos dekoráció, a festett kavics kiváló szolgálatot is tesz mint abrosznehezék, tojástartó vagy éppen szalvétagyűrű. Mélyedjünk el a Kavicsfestés rejtelmeiben, és kísérletezzünk kedvünkre a színekkel és formákkal!

Amandine Dardenne: Nemeztárgyak: az életre keltett gyapjú
(Kreatív ötletek mindenkinek)

A nemez meleg anyaga és gazdag, finom árnyalatú színei olyan bájt sugároznak, melynek nehéz ellenállni. E könyv segítségével most közelebbről is megismerkedhetünk ezzel a különleges anyaggal, olyannyira, hogy szebbnél szebb használati tárgyakat készíthetünk belőle. A szemléletes leírásoknak köszönhetően lépésről lépésre mélyedhetünk el a nemezelés művészetében, és fedezhetjük fel meg e puha textúrájú anyag számtalan arcát.
A huszonegy nemeztárgy között találunk ragyogó tűpárnát, puha sálat, alkalmi táskát, kulcstartót vagy éppen praktikus könyvjelzőt. Kellemes időtöltést!

Amandine Dardenne: Origami: a papírhajtogatás művészete
(Kreatív ötletek mindenkinek)

Az origami mindenhol szárba szökkent, ahol a papír megjelent: a Kínához közeli Japánban, a móroknak köszönhetően Spanyolországban, majd Dél-Amerikában, és a 20. századra meghódította az egész világot. Most itt az alkalom, hogy húsz minta segítségével mi is elmélyedjünk ebben az ősi művészetben.
Minden lépést könnyen érthető ábrák magyaráznak, a szöveges kiegészítések pedig garantálják, hogy nem akadunk el a hajtogatás művészetében. Nem kell mást tennünk, mint követni az útmutatásokat, és a papír hamarosan háromdimenziós testet ölt.
Lótuszvirág, ugró béka, repülő daru vagy egyszerű kalap - az ősi japán hagyományból származó elegáns hajtogatásokat e könyv útmutatásai alapján könnyedén elkészíthetjük.

Caroline Gibert: Textilkiegészítők: öltöztessük ünneplőbe a hétköznapokat
(Kreatív ötletek mindenkinek)

A különféle kiegészítők egyedivé varázsolják az otthonunkat, öltözetünket és mindennapi használati tárgyainkat. Itt az idő, hogy a könyvben bemutatott huszonhárom modellen keresztül kipróbáljuk ügyességünket és kreativitásunkat. Némelyik darabot pillanatok alatt összedobhatjuk, elég két ollónyisszantás, három csepp ragasztó, és már gyönyörködhetünk is alkotásunkban. De találunk olyan ötletet is e könyvben, melynek elkészítéséhez néhány órára és varrógépre lesz szükségünk.
Legyünk bátrak, kísérletezzünk a színekkel, formákkal és a szekrény mélyén talált maradék anyagokkal. Gyarapítsuk üde és színes kiegészítőinket csipkés gyűrűvel, kordbársony brossal, csengős kulcstartóval vagy éppen hippi fejkendővel!

Amandine Dardenne: Szkubidú: a térfonás művészete
(Kreatív ötletek mindenkinek)

A térfonás, más néven szkubidú, remek lehetőség arra, hogy vidám és színes tárgyakkal vegyük körül magunkat. Amellett, hogy derűt varázsolunk mindennapjainkba, a szkubidú rendkívül szórakoztató időtöltés is. Ez a könyv 25 alkotáson keresztül vezet be a térfonás művészetébe. A tárgyak elkészítésének leírását könnyen érthető ábrák teszik még szemléletesebbé. Nem kell mást tennünk, mint követni a lépéseket. Hamar megtapasztaljuk, hogy milyen könnyű és élvezetes elfoglaltság ékszereket, ötletes ajándéktárgyakat vagy éppen játékokat készíteni a szkubidúszálakból.
Hajcsat, salátaszedő, csillogó lámpaállvány, elegáns szalvétagyűrű vagy vidám mécsestartók - mélyedjünk el a térfonás művészetében!

Disney Enterprises: Karácsony Kipufogófürdőn

Itt a karácsony! Az újjászületett Kipufogófürdő nagy izgalommal készül az év legszebb ünnepére. Most nem csak mindenki magában ünnepel majd, hanem együtt fogják díszíteni a várost és közös mulatságokat szerveznek. Tarts te is velük, Villámmal, Matukával, Sallyvel és a többi kedves verdával!

Disney Enterprises: Csingiling és az elveszett kincs: mesekönyv a rajzfilm alapján
(Disney tündérek)

Csingilinget éri a kitüntetés, hogy egyedi foglalatot készítsen a nagy becsben tartott holdkőnek, és ő vezetheti a gazdag tündérportermést elősegítő szertartást. Csing igaz barátja, Terenkó mindent megtesz, hogy a fazekastündér sikerrel láthassa el feladatát, ám egy szerencsétlen baleset miatt csúnyán összevesznek. S hogy a baj még nagyobb legyen, a holdkő darabokra törik. Csing egy ősi tündérlegenda nyomán titokban útra kel, hogy megmentse az ünnepet, ám az út végén nem azt találja, amire számított. Olvasd el Csingiling különös kalandját, melynek során felfedezi, mi is az igazi kincs.

Sarah Ball: Brúnó, csak lassan!
(Vidám kalandok Chuggingtonból; 3.)

Brúnó és Wilson már alig várják, hogy kipróbálhassák frissen szerzett tudásukat a kőfejtőbe menet. Ám Brúnó féke tönkremegy, és elszabadul a hegyoldalon lefelé. Wilsonnak kell kitalálnia, hogyan is állítsa meg őt. A megoldás talán egy csúszós meglepetés lehet…

Ian Carney: Wilson, ébredj!
(Vidám kalandok Chuggingtonból; 4.)

Wilson és Koko azon versenyeznek, hogy ki tud tovább ébren maradni, ám Wilson megfeledkezik arról, hogy reggel fontos feladat vár rá. Az álmos Wilson másnap folyton elalszik munka közben, ezért lehet, hogy a chuggintoni posta késni fog!
Vajon felébred annyira Wilson, hogy mindent leszállítson idejében?

Barbie és a Jégkirálynő

Ebben a szép történetben Kristály a hócica hívására Hóvilág megmentésére indul. A fagyos úrnő elűzött a birodalomból minden örömöt, csak a hideg jég maradt. Kristálynak minden bátorságát össze kell szednie, hogy szembeszálljon a Jégkirálynővel. Vajon akad segítőtársa az ország állatkái között?

B. Farkas Beáta: A Tapsi család és barátai (Cseppke könyvek)

A népes nyuszi család történeteit elbeszélő mesekönyv összesen kilenc izgalmas történetet tartogat a gyerekek számára: a Tavaszi bevásárlás című fejezetből megtudhatjuk, hogy miként kell veteményest csinálni, a Farsang című történet vicces ötleteket ad a jelmezbálokra, a Kezdődik az ovi című fejezetből megismerkedhetünk az óvoda világával, stb. A bájos, humoros illusztrációkkal kísért mesekönyv esti mese felolvasásokhoz, illetve az alsó tagozatosok számára olvasási gyakorlatokhoz is kiváló lehetőséget nyújt.

Tengerimalac: útmutató az állat elhelyezéséhez, szoktatásához, etetéséhez és gondozásához
(Kisállatkalauz)

Az a könyv, amelyet a kezében tart, elegendő ismeretanyagot tartalmaz ahhoz, hogy ön sikeres tengerimalac-tartó lehessen. Emellett számos érdekes információt is talál benne ezekről az állatokról. A tengerimalac népszerű és szívós háziállat, etetése és gondozása azonban bizonyos odafigyelést igényel. A könyvben igyekeztünk minden fontosat leírni a tengerimalac eredetéről, történetéről, megvásárlásáról, etetéséről, elhelyezéséről, szaporodásáról és betegségeiről.

Megjegyzések

« Previous entries · Project-Id-Version: Translate WordPress to Hungarian POT-Creation-Date: PO-Revision-Date: 2007-02-21 10:08+0100 Last-Translator: Makó Tamás Language-Team: Tom MIME-Version: 1.0 Content-Type: text/plain; charset=utf-8 Content-Transfer-Encoding: 8bit X-Poedit-Language: Hungarian X-Poedit-Country: HUNGARY X-Poedit-KeywordsList: __;_e X-Poedit-Basepath: c:\worx\tom\wordpress.hu\wordpress\2.0.6\wordpress X-Poedit-SearchPath-0: . Project-Id-Version: Translate WordPress to Hungarian POT-Creation-Date: PO-Revision-Date: 2007-02-21 10:08+0100 Last-Translator: Makó Tamás Language-Team: Tom MIME-Version: 1.0 Content-Type: text/plain; charset=utf-8 Content-Transfer-Encoding: 8bit X-Poedit-Language: Hungarian X-Poedit-Country: HUNGARY X-Poedit-KeywordsList: __;_e X-Poedit-Basepath: c:\worx\tom\wordpress.hu\wordpress\2.0.6\wordpress X-Poedit-SearchPath-0: .