Új könyveink
Petőfi Sándor: János vitéz ; Az apostol (Osiris diákkönyvtár)

Petőfi Sándor ezen elbeszélő költeménye olyan, mintha népmese lenne, csak éppen versben előadva. Petőfi János vitéz és Iluska sorsán keresztül igazságot is szolgáltat, de művében a magyar nép vágyát is megfogalmazta. Majd száz évvel később egy másik magyar író, Szerb Antal mondta: ” A János vitéz az, amit az ember szeretne odaajándékozni külföldi ismerőseinek, hogy megérezzék a magyar népjelleg melegségét, humorát, semmihez sem fogható báját, hogy megérezzék a magyar szív verését. Ebben a műben csodálatosan együtt van a magyar föld valósága és a magyar lélek álma.”
Petőfi Az apostol-ban 1848 nyarán újragondolja mindazokat a gondolatokat és eszméket, melyek addigi költészetének fő alkotórészeit képezték. Mindeközben kiemelt szerepet kap a szabadság, a szabadsághoz való jog, melynek gyakorlása azonban kötelezettségekkel, lemondásokkal és áldozatokkal is jár. Erre csak az apostolok képesek. Az önéletrajzi elemekkel átszőtt történet hőse, Szilveszter, olyan cselekvő forradalmár, akit már nem csak az indulatok mozgatnak ösztönszerűen, cselekedeteit elsősorban a tudatosság vezérli.
Gál Imre: Mesél az erdő
A könyv történeteit a szerző székelyföldi gyermekkori legendái és a csíkpálfalvai táj, a Csíki havasok szépsége ihlette.
Radnainé Bauer Erzsi: Mesék az erdőből

Az írónő az állatszereplők kalandjai során nemcsak azt a sok szépséget mutatja be, melyet az erdő az évszakok váltakozása során magában rejt, hanem az emberek világára, a saját világunkra is nagyon érvényes erkölcsi, viselkedési formákra, a társas kapcsolatok pozitív példáira tanít meg. Az egész könyvet átszövi a szépség, a természet csodálata és az annak megóvása iránti szándék.
A könyvet Bauer Erzsi - egyben jónevű festőművész - csodálatos illusztrációi teszik még érdekesebbé.